Bejelentés

Sziasztok! Nagyon sajnálom a nagy kihagyást, itt olvashatjátok az indokaimat, hogy miért nem volt időm mostanában írni.

A bejegyzés címétől nem kell megijedni, nem fogom bezárni a blogot (már ha van, aki még olvassa...), egyszerűen csak átírom. Olyan logikai bakikat vettem észre az egész újraolvasásakor, amiket soha nem gondoltam volna, hogy találni fogok, valamint maga a fogalmazás sem tetszik, mert úgy érzem, a blog nyitása óta elég sokat fejlődtem.Szóval át lesz írva, ezúttal úgy fogok nekiállni, hogy megírom a teljes történet vázlatát, és az eddig meglévő fejezetek alapján fogom elkezdeni írni az egészet. Újra. Valószínűleg nagyon sok időmet fogja igénybe venni, és fogalmam sincs, mikorra leszek készen. Éppen ezért, arra kérlek benneteket, legyetek türelmesek, folyamatosan fogok információkat szolgáltatni arró, hogyan állok.

A következő jelentkezésemig pedig boldog és csokiban gazdag halloweent kívánok mindenkinek!
Puszillak benneteket: Rhyssa

9. fejezet - Mi történik itt?

Sziasztok! Nagyon-nagyon-nagyon sajnálom, hogy négy teljes hónapig nem hoztam új részt. Nincsenek mentségeim, azon kívül, hogy nem volt kedvem írni, vagy hogy egyszerűen nem volt ötletem. Ez a fejezet is elég nyögvenyelősre sikerült, de remélem, elnyeri a tetszésetek. Egyébként, nagyon tudok örülni a kommenteknek, az író, ha kritikát/véleményt/bármilyen hozzászólást kap, általában sokkal nagyobb örömmel veti bele magát az írásba. Nektek nem kerül sokba, nekem mégis hatalmas örömet okoz. 

A 12 feliratkozót pedig nagyon szépen köszönöm, az újakat üdvözlöm köreimben! 

Az új designt pedig Cecily Brooks-nak köszönhetem, nagyon szép lett! 

Na, de itt is a fejezet, jó szórakozást! 

******

  - Kész, vége, felmondok! – vágta le a tollát Ha Ra az asztalra. A háta fájt a sok görnyedéstől, a keze a sok engedély és kérvény aláírásától, a szeme pedig az olvasólámpa fényétől. Már rég besötétedett, de ő még mindig ott ült, és a papírokat nézte át, amit az elmúlt három napban figyelmen kívül hagyott az egyéb problémák és elfoglaltságok miatt. Mindig volt valami kifogása a papírmunka ellen, szóval az egész csak gyűlt és halmozódott az asztalán. – Miért is nekem kell ezt csinálnom? Tudtommal Jin Ho keze még mozog, legalábbis a kórházi papírjait alá tudta írogatni… - morogta a nő, miközben felvette az előbb nem éppen finoman lerakott íróeszközt, és egy újabb vakítóan fénylő lapot tett maga elé. A fekete és a fehér színek kontrasztja égette a szemét, úgy érezte, ha így folytatja, előbb-utóbb megvakul. Így hát, újabb fél óra, és egy pohárka, vészhelyzetre tartogatott soju elfogyasztása után úgy döntött, ennyi elég volt mára. Fogta a kabátkáját, leoltotta az olvasólámpát, és elindult hazafele. A cég épülete már majdnem üres volt, csak a biztonsági őrök járkáltak fel-alá. Nem akarta megkockáztatni, hogy elkapják ittas vezetésért, noha az elfogyasztott alkohol mennyisége minimális volt, legalábbis a szokotthoz képest, így inkább taxit hívott. Még így is viszonylag korán hazaért – már ha lehet a hajnali fél egyet koránnak nevezni.

Ha Ra úgy érezte, már nincs energiája semmihez, így egy gyors fogmosás és átöltözés után bezuhant az ágyába.

Reggel fülsiketítő dörömbölésre ébredt, ahogy valaki éppen megpróbálta betörni az ajtaját, mintegy kopogás gyanánt.

 - Jól van, jövök már… - motyogta, miközben kikászálódott az ágyból, és a bejárati ajtóhoz sétált. Elfordította a kulcsot, és kinyitotta az ajtót, mire a hirtelen jött látogató abbahagyta a zajkeltést, amely már igencsak birizgálta a nő hallóidegeit. – Mi a francot akarsz vasárnap korán reggel, Tae Pyung-ah? – kérdezte a szemét dörzsölgetve.

 - Mivel senki nem ért el telefonon, ezért inkább idejöttem a hírrel, hogy Taeyang tegnap este elájult a színpadon, és most kórházban van – felelte a színész idegesen, majd berontott a lakásba, miközben majdnem fellökte a frissen ébredt, meglepettségtől dermedt elnököt. – A többiek a menedzserükkel együtt ott vannak vele, de nincs túl jó. Az orvosok azt mondják, a sok stressz, az alváshiány és az a baja, hogy nem eszik – tájékoztatta a nőt, miközben megállt a nappali közepén.

 - Értem. Azonnal felöltözök, és indulhatunk.

Ha Rában tomboltak az érzések. Dühös volt, hogy Young Bae miért nem szólt neki, vagy legalább a saját csapattársainak, hogy nincs jól, valamint aggódott az épsége miatt. Hiszen ő felel az egész bandáért, sőt, a YG-nél lévő összes idolért.

„Tudtad, hogy nem lesz egyszerű, nem? Akkor most ne siránkozz a vasárnapodért, amit ez az ügy elvesz tőled” – gondolta, miközben gyorsan kikapott valami ruhát a szekrényéből, és magára rángatta. Elővett még egy random lapos talpú cipőt a direkt eme ruhadarabok számára készült szekrényéből, és visszament a nappaliba.

 - Mehetünk? – kérdezte Hyun Bin, miközben az eléggé zilált külsejű felettesére nézett. A kérdezett bólintott, majd nyúlt a kocsikulcsért, azonban rádöbbent, hogy felesleges – a járművét a cégnél hagyta. Felsóhajtott, majd mogyoróbarna szemeit a színészre emelte.

 - Kérlek, mondd, hogy autóval jöttél! – Hangja szinte könyörgő volt, reménykedett benne, hogy nem kell taxit hívniuk, hiszen az eléggé sokáig tartott volna, és ő minél hamarabb ott akart lenni a kórházban, hogy beszélni tudjon a BigBanggel, hogy pontos képet kaphasson arról, ami előző nap a színpadon, illetve színfalak mögött történt.

 - Autóval jöttem. Miért, a tiéd hol van?

 - Taxival jöttem haza. Tegnap este nagyon felhúztam magam, ezért indulás előtt ittam egy kis sojut, hogy lenyugodjak. Tudod, az alkohol milyen hatással van rám… - nevetett zavartan a lány, miközben kilépett a bejárati ajtón. – Akkor mehetnénk? – kérdezte ismét komolyra váltva, mire a férfi csak bólintott.

A kocsiban a nő azt sem tudta, hová nézzen. A visszapillantó tükörre egy kis kabalamaci volt függesztve, a műszerfalon pedig egy-két kép volt látható, még az egyetemista éveikből. A hármasuk minden fotón ott volt, hol nevetve, hol csak mosolyogva, illetve az egyiken csak Ha Ra volt rajta; karjait keresztbe fonva tartotta a mellkasa előtt, akkor még hosszú haja lófarokba volt kötve, így tisztán lehetett látni sértődött, már-már durcás arcát.

 - Nem is tudtam, hogy ez a kép még megvan. Azt hittem, miután összevesztünk, mindent kidobtál – nosztalgiázott a képen szereplő mosolyogva, miközben a gondolatai visszatértek arra a napra.

 - Régen volt, nemde? Amikor még meggondolatlanok lehettünk, amikor a fiatalságunkat mentségnek hozhattuk fel egy-egy rossz döntés, vagy éppen átbulizott éjszaka után – húzódott vigyorra a színész szája is, ahogy belegondolt; már nem tehetik meg ugyanezt, hiszen felnőttek, kötelességeik vannak, amik alól nem bújhatnak ki.

 - Igen… Túl régen – zárta le ennyivel a témát az elnök. 

Ezután csendben utaztak, nem szóltak a másikhoz, mégis, ez a némaság egyáltalán nem volt kínos, sokkal inkább kellemes. Mindketten elmerültek a saját gondolataikban, visszaemlékeztek azokra a pillanatokra, amiket ők hárman együtt töltöttek.

„Furcsa… Azon az egy estén kívül, nem nagyon voltam kettesben Tae Pyunggal, legfeljebb akkor, ha Min Ho rövid időre egyedül hagyott minket” - futott át a nő agyán a gondolat. Ennek ellenére, még így is az egyik legjobb barátjának tartotta, hiszen ő volt az, aki a legtöbbet tudta róla, a másik színészen kívül.

 - Megérkeztünk – jelentette ki a férfi, miközben leállította a motort. Ha Ra azonnal kinyitotta az ajtót, nem szólt semmit – számított rá, hogy a másik követni fogja.

Végül Hyun Binnel a nyomában rontott be a kórterem ajtaján, ahol ott találta az egész csapatot. Végignézett mindenkin, Taeyangtól kezdve, a menedzseren át, egészen a leaderig, Ji Yongig.

 - Mégis mi a franc történt? – kérdezte dühösen, szúrósan Young Bae szemébe nézve, tőle várva a választ. Viszont az énekes helyett GD szólalt meg, röviden összefoglalva mindent.

 - Az orvos szerint táplálék- és alváshiány, ezért ájult el a színpadon. Nagy valószínűséggel napok óta nem evett, vagy csak alig, és nem is aludt – felelte halkan, bizonytalanul, mert nem volt benne biztos, hogy a nő ezt akarja hallani.

 - Igen, ezt tudom, Ji Yong-ah. De mi történt, mi volt a kiváltó ok? – fordult ezúttal a fekete hajú felé, hogy tőle tudhassa meg az őt érdeklő információkat.

 - Szakított vele a barátnője – suttogta alig hallhatóan, bűntudattól terhes hangon. Ekkor az ágyban fekvő énekes szemeiből csordogálni kezdtek a könnyek, valószínűleg ismét belegondolt abba a pillanatba.

 - Bár nem értem, miért viseli meg ennyire… - jegyezte meg az idősebbik Seung Hyun halkan, de úgy, hogy mindenki hallja. Taeyang szúrósan nézett a barátjára, miközben a másik három szemeiből a szemrehányást lehetett kiolvasni. Ebből T.O.P megértette, hogy mi történhetett. – Nem mondtátok el neki? – kérdezte dühösen, mire Daesung, Seungri és GD megrázták a fejüket, Ha Ra és Tae Pyung pedig inkább nem szóltak bele. Kíváncsiak voltak, mi fog ebből kisülni. – Hát jó, akkor én fogom – sóhajtott fel, majd a fekvő felé pillantott, aki nem értette, miről van szó. – Az a helyzet, Young Bae-yah, hogy So Ra csak kihasznált. Először Ji Yongra akart rátapadni, aztán rád. Csak nálad sikerült is.

A legidősebb hangja nyers volt, és könyörtelen. Úgy gondolta, hogy ha már neki kell beavatnia a másikat, akkor azt rendesen csinálja.

 - Nem hiszem el… - suttogta válaszként az érintett. – Nem tehetett ilyet. Ő ahhoz túl kedves. Túl ártatlan. – Szinte csak magának mormolta a szavakat, hogy saját magát győzze meg.

Ezek után Taeyang nem szólalt meg, csend telepedett a kórteremre, egészen addig, míg az egyetlen nő a szobában beszélni nem kezdett.

 - Szóval akkor összefoglalva: Young Bae-nek volt egy barátnője, akit hosszú ideig eltitkolt a világ elől. Csak a bandatagok tudták, ahogy azt is, hogy ennek a lánynak a szándékai nem éppen tiszták – összegezte komoran. – Mégis hogy gondoltátok, hogy ezt eltitkoljátok a vállalat és a vezetőség elől? Tudjátok, hogy mi történhetett volna? Vagy, hogy mi történhet még?  

 - Sajnálom – szólalt meg hirtelen a beteg. – Én kértem meg őket, hogy senkinek se szóljanak. Tulajdonképpen az egész az én hibám…

 - Nehogy mártírkodásba kezdj itt nekem!

Hyun Joong a kanapéján terpeszkedett és az éppen aktuális szövegkönyvét nézte át, azonban egyszerűen képtelen volt memorizálni a sorokat. A gondolatai egyfolytában, minden előzmény vagy ok nélkül, egyetlen személy körül forogtak. Nem tudta kiverni a fejéből az elnököt. Egyszerűen elvarázsolta a személyisége, az az őszinte kedvesség, amely belőle áradt és a módszer, ahogy a problémákat intézte. De ami a legjobban tetszett neki, az, ahogy Cheon Ah-val viselkedett. Meg sem próbálta pénzzel vagy fenyegetéssel elrendezni a dolgot, helyette beszélgettek, viccelődtek, és kulturált emberek módjára találtak megoldást az éppen fennálló gondra.

 - A francba már… - sóhajtotta, és levágta a fehér papírtömböt az asztalra. Nem tudott a forgatókönyvre koncentrálni, így inkább felkelt az ülőalkalmatosságról, amelyen eddig feküdt, és a konyhába lépdelt, hogy töltsön magának egy pohár vizet.

Hálás volt Ha Rának, hogy sikerült megoldania az ügyet anélkül, hogy bárki megsérült volna, és elhatározta, hogy mindenben támogatni fogja Cheon Ah-t és a gyermekét, és el fogja érni, hogy ne szenvedhessenek hiányt semmiben. Mindent annak a nőnek köszönhet, aki pár napja lépett az életébe… Ez azért elég furcsa, nem? Zavarta, hogy kötelességének érezte hálásnak lenni, talán ezért is kerülte úgy körülbelül két napja. Furcsa lett volna tőle, ha egyik pillanatról a másikra máshogy kezd el viselkedni vele.

Végül víz helyett narancslevet töltött magának a poharába, és azt kortyolgatva sétált vissza a nappaliba, ahol újra a kezébe vette a fehér-fekete papírhalmot, hogy végre rendesen megtanulhassa a szövegét. Párszor hangosan fel is olvasta, mintha csak most lenne a felvétel, igyekezett a legjobbat nyújtani, azonban végül ugyanúgy végezte, mint az első próbálkozásnál: a kanapéján terpeszkedve, Ha Rán agyalva.

A legelső megbeszélésnél látszott rajta, hogy nem szívesen vállalja el ezt a munkát, nem örült neki, hogy ott kellett hagynia az éttermét, még ha ezt a cégnél, mások előtt nem is mutatta. De akkor vajon végül miért tette? Kötelességből? Nem olyannak tűnik, akire „kötelesség” címszóval rá lehet erőltetni valamit. A nagybátyja miatt? De hiszen látni lehetett rajta, hogy ki nem állhatja még a férfi gondolatát is, nem hogy szívességet tegyen neki. Akkor meg? Lehetséges, hogy az lett volna a célja, hogy hasznot húzzon a helyzetből? Nem, ezt el sem tudta volna képzelni.

„Akkor vajon miért?”

8. fejezet ~ Bocsánatkérések, és mégsem Európa

Sziasztok! Úgy gondoltam, még a Franciaországi utazás előtt hozok nektek egy részt, és íme, itt is lenne. Nem kezdek el mentegetőzni, hogy hol voltam, mit csináltam eddig, és miért csak most hoztam újat, szóval... Jó szórakozást hozzá! :D 

*****

A kórház fehér falairól visszaverődő fény bántotta Ha Ra szemeit. A klórszag marta az orrát, és mindemellett semmi kedve nem volt az épületben tartózkodni, bár ennek nem konkrétan a hely volt az oka, inkább a cél, ami miatt idejött.

Nem akart Jin Hoval találkozni. Ó, de még mennyire, hogy nem! Eddig a napig kifejezetten életcéljának tekintette azt, hogy soha többé nem fog beleavatkozni az ügyibe, hogy messzire elkerüli nagybátyját. Amúgy sem volt vele soha jóban…

De akkor végül is miért van itt? Miért ácsorog ebben a fertőtlenítőszagú haláltanyán, kezében egy látogatói űrlappal?

„Kötelességeim vannak, és nem csak a munkából adódóan. Akár akarom, akár nem, ő egy családtagom, aki iránt ilyen esetekben felelősséggel tartozom. A gondok alól pedig nem bújhatok ki, bármennyire is szeretnék.”

Ha Ra leadta a papírt a recepción, és elindult felkeresni a tizenkettes V.I.P szobát. A koromfeketére festett ajtó előtt azonban még toporgott egy kicsit, nem volt biztos benne, hogy tényleg be kéne-e mennie. De sok minden függött ettől a látogatástól: Hyun Joong karriere, Cheon Ah félelmeinek megszűntetése, valamint még a saját bátorságának kérdése is.

Mélyet sóhatva tette a kilincsre a kezét, majd lenyomva azt belépett a szobába. Nem vesződött a szoba felmérésével, feleslegesnek érezte, hiszen nem tervezett sok időt ott tölteni és visszatérni sem akart.

Kim Jin Ho az ágyban ülve nézte a kinti világot. Eleinte észre sem vette, hogy unokahúga belépett a szobába, vagy ha mégis, nem tulajdonított neki túl nagy figyelmet.

 - Szervusz, bácsikám – szólalt meg halkan a lány, mire a férfi felé fordult. Rámosolygott, úgy köszönt vissza.

 - Szia Ha Ra-yah.

Ezután csend állt be kettejük beszélgetésében. A nő kínosan feszengett, láthatóan nem szívesen volt ott. Csak bámulták egymás szemét, majd egyszerre nyitották szólásra a szájukat.

 - Én csak…

 - Ami a… - kezdtek bele mindketten a mondandójukba, de a másik hangjának hallatára elhallgattak. Ismételten némaság uralkodott el rajtuk, és a beálló csöndet ezúttal Jin Ho kínos nevetése szakította félbe.

 - Mondd csak, amit akartál.

Furcsa volt, hogy a lány nagybátyja ennyire vidám és udvarias. Korábban sosem viselkedett így. Ilyen… kedvesen.

 - Azért jöttem, mert meg akartam kérdezni, hogy hallottál-e a tényről, hogy Cheon Ah-ssit az SM elnöke kényszerítette Kim Hyun Joong feljelentésére. Valamint hogy tisztában vagy-e a baleseted okával – tette fel a kérdéseit a Y.G jelenlegi elnöknője, miközben szúrósan a másik szemébe meredt.

 - Tudtam arról, hogy mit tervez az SM. Már akkor tudtam, amikor megkaptam a hírt, hogy Hyun Joong barátnője terhes. Megmondtam, hogy vetesse el. Lefizettem volna, ha elfogadja. De nem tette, nem gondolt bele a gyerek következményeibe sem, és… - még folytatta volna, ha Ha Ra félbe nem szakítja. Azonban az unokahúgnak már ezek hallatán elege lett, így dühösen felcsattanva rekesztette benne a szót a bácsikájában.

 - És mi? Megfenyegetted, hogy ha nem teszi, tönkreteszed az életét? Megtetted ugyanazt, amit az SM elnöke tett? Ugyan már, azt hittem, ennél több eszed van… - A lány hangjában a düh immár gúnnyal keveredve hallatszott.

 - Ha Ra-yah… Kérlek, ne most. Igen, megfenyegettem, de már beláttam, mekkora hülyeség volt ilyet tenni. Ha kiengedtek, bocsánatot fogok tőle kérni, és kárpótolni fogom. Nem akarok már veszekedni senkivel, csak leélni egy békés, nyugodt életet, remélhetőleg hosszú és nyugodalmas öregkorral. Ennyit szeretnék… - Hangja a végére fokozatosan halkult, mintha attól tartott volna, hogy unokahúga nem érti meg a vágyait. Azonban a lány teljességgel tisztában volt vele, hogy hogyan értette; ez egy kísérlet volt kettőjük nem éppen nyugodt viszonyának rendezésére. Azonban arra nem tudott rájönni, mi a hirtelen nézőpontváltás oka, így úgy döntött, rákérdez.

 - Mi ez a hirtelen váltás? Eddig kifejezetten élvezted a veszekedéseinket, és mindig örömmel töltött el, ha közölted velem, hogy ki vagyok tagadva a családból, vagy, hogy csak egy árva kölyök vagyok, aki senkinek sem kell. Mi történt, hogy megváltozott a véleményed? – Ha Ra kíváncsi tekintettel meredt Jin Hora.

Képtelen volt átlátni az ok-okozati összefüggéseket, hiába volt tudatában a részleteknek. Csak arra tudott gondolni, hogy valami kimaradt, valamivel nincs tisztában, valami történt.

 - Volt időm gondolkodni, átértékelni az életemet. Ji Sun a balesetben meghalt, éppen ideje volt. Az elmúlt három napban, miután az elnöki székbe kerültél, végig azon agyaltam, hogy rád hagyom a vállalatot, én pedig végleg visszavonulok. De miután két hónapot kértem tőled, te pedig egyre csökkentetted, már az elején rájöttem, hogy neked ez csak egy púp a hátadon. Mégis… Azt szeretném, hogy ha véglegesen te vennéd át a céget. – A szavak hallatán a lány döbbenten rogyott le a kórházi ágy mellett álló székre. Sokkolta a nő halálának híre, a tény, hogy valaki mennyire képes megváltozni egy baleset miatt, és az, hogy az élete munkáját, a hosszú évek alatt felépített és a csúcsra vitt, neki akarta adni.

 - Nem. – Ha Ra egyetlen szóval törte le nagybátyja minden reményét arra, hogy az egyetlen számára fontos dolog jó, hozzáértő kezekbe kerülhessen. – Nekem is van egy éttermem. Nem fogom feladni az álmom azért, hogy valóra váltsam a tiédet. Ennyire nem vagyok önzetlen. Egy hónapra elvállaltam, mert a rokonod, az unokahúgod vagyok, azonban nem vagyok hajlandó több időt feláldozni az életemből ezen felül. Sajnálom.

A beszélgetés következtében az ideiglenes elnöknek teljesen kiment a fejéből, hogy tulajdonképpen miért is jött. Egyszerűen csak, miután a férfi képébe vágta, hogy nem hajlandó véglegesen átvenni a céget, kiviharzott a kórteremből, egyenesen az autójához, hogy aztán a Y.G Entertainment épületéhez hajtson. A járműt bekormányozta a parkolóba, majd kiszállt belőle és egy gombnyomással lezárta azt. A lifttel felment a tizedikre, hogy végül, az irodájába belépve szembe találja magát az immáron fekete hajú Kwon Ji Yonggal.

Meglepetten vette tudomásul, hogy nincs egyedül a helyiségben, azonban kezdeti megtorpanása után folytatta útját az íróasztalig, hogy lepakolja az eddig a kezében tartott táskáját. A fiatal idol valószínűleg nem vette észre az érkezését, ezért nem kelt fel a szoba közepén elhelyezkedő kanapéról, csak maga elé meredve mélyedt bele a gondolataiba.

A nő sóhajtva vágódott le a fekete fotelba, mer a kis asztalra, és a mellette lévő két kanapéra merőlegesen helyezkedett el.

 - Nem megmondtam, hogy három hétig ne lássalak egyikőtöket sem? Mit keresel itt, Ji Yong-ah? – kérdezte a még mindig a gondolataiba mélyedt fiútól, aki az elnök kedvesen csengő hangjára felriadt az álmodozásból. Meglepetten bámult bele felettese csokoládébarna íriszeibe, ha akarta volna sem tudta volna elrejteni a csodálkozást, melyet a hirtelen hangforrás okozott.

 - Azért jöttem, hogy a banda nevében közöljem önnel, Ha Ra-ssi, hogy nem akarunk Európába menni. Akárhogy is nézzük, az egész turné szervezetlen, két nap alatt pedig nem lehet ilyet összedobni, valamint… - A fiú még folytatta volna tovább, ha a másik jóízű nevetése megállásra nem sarkallja. A nő hangjában nem volt semmiféle lenézés, vagy gunyorosság, egyszerűen csak jól szórakozott a helyzeten.

Az idol nem értett már semmit. Azt hitte, Ha Ra dühös lesz, amiért visszautasítja, hogy szerződést fog bontani az engedetlenségükért, és a BigBang parkoló pályára kerül, vagy legrosszabb esetben megszűnik létezni.

 - Ne érts félre, Ji Yong-ah, de eszem ágában sem volt benneteket külföldre küldeni – T.O.P-n kívül, aki mint gondolom, már tudjátok, főszerepet kapott egy filmben. De ő is csak jövőre indul, miután befejeződött az októberben kezdődő MADE-turnétok. Ezek pedig már mind Jin Ho tervei a jövőre nézve, tekintve, hogy mikor az egész elkezdődik, én már nem leszek itt. Csupán csak arra voltam kíváncsi, hogy van-e elég vér a pucátokban, hogy nemet mondjatok a feletteseiteknek. - Az elnök egyszerűen nem tudta abbahagyni a vigyorgást. Túl jól szórakozott a fekete először meglepett, összezavarodott, majd dühös arcán ahhoz, hogy levakarja az arcáról az örömének kifejezését.

 - Ha Ra-ssi… Ugye ezt nem gondolta komolyan? – kérdezte a vidámság tárgya sértődötten, mire a másik csak bólintva helyeselt. – De hát…

Kopogtatás szakította félbe a dühkitörésre készülő rappert, mielőtt azonban folytatni tudta volna a mondandóját, a beszédpartnere hangosan megszólalt, hogy az ajtó előtt álló valaki is hallja.

 - Szabad!

Az ismeretlen kinyitotta a nyílászárót, majd óvatosan belépett a szobába. Látszott rajta az izgalom és a félelem enyhe keveréke, sötétbarna szeme riadtan figyelte az elnök és Ji Yong párosát.

 - Elnézést, ha megzavartam valamit… - mély hangja bizonytalanul csengett, mintha még abban is kételkedett volna, hogy egyáltalán itt akar-e lenni. Azonban Ha Ra arcán töretlenül ott virított a mosoly, bár most már enyhén kényszeredettnek érződött. – Ha esetleg probléma, visszajövök máskor.

- Ugyan már, sunbae! Én már amúgy is indulni készültem. – A fekete hajú idol felállt a kanapéról, mozdulatait a fotelben ülő nő szúrós tekintete kísérte. A szemeiből szinte sütött a gondolat: Itt ne merj hagyni vele! Kwon Ji Yong, egyszer még kinyírlak! Azonban minden hiába volt, az énekes óvatosan meghajolt, nem nézett a vele szemben ülő szemébe, majd kisétált a helyiségből.

G-Dragon az irodából kilépve felsóhajtott, és kezdte úgy érezni, igazak a pletykák, hogy Lee Min Ho, Hyun Bin és az ideiglenes elnökük között van, vagy legalábbis van valami kötelék. A cégnél már mindenki erről beszélt, mióta látták a nőt szinte menekülni Tae Pyung elől, már az első nap. Ji Yong ugyan először nem akarta elhinni, de kezdett egyre biztosabb lenni a szóbeszéd hitelességében.

A fekete hajú szépen lassan elindult, egyenest a gyakorlóterembe ment, hogy megbeszélje a csapattársaival, hogy feleslegesen pakoltak be.

Biztos, hogy dühösek lesznek, de ez van. Inkább örüljünk neki, hogy nem kell hetekre itthagynunk Koreát – futott át a fiú agyán a gondolat, majd immár vidáman mosolyogva tűnt el a bezáródó liftajtók mögött.

 - Mit szeretnél, Hyun Bin-ssi? – kérdezte az elnök, miközben felkelve a bőrfotelból az ablakhoz sétált.

Ezúttal nem küldte őt el, nem menekült. Egyszerűen csak úgy döntött, talán meg kéne hallgatnia, hogy mit akar mondani a másik. Tulajdonképpen azóta a bizonyos szerelmi vallomás óta nem is beszélgettek igazán, normális emberek módjára. Vagy Ha Ra küldte el, valami mondvacsinált indokkal, vagy… Nincs is „vagy”. Valójában teljes egészében a lány tehet arról, hogy a kapcsolatuk ilyen szinten megváltozott. Ha akkor régen nem reagál úgy a vallomásra, ahogy tette, most nem tartanának itt.

- Bocsánatot kérni. Tudom, nem voltam éppen megfelelő barát számodra, Ha Ra-yah, sokszor hibáztam, és nem vettelek téged figyelembe. Végül is, a kezdetektől az én hibám volt minden… - felelte a feltett kérdésre bűntudattal teli hangon a színész. Egy kicsit talán tényleg így érzett, hogy neki kell bocsánatot kérnie mindenért, azonban mindketten tudták, hogy nem csak egyoldalú ez a bizonyos bűntudat, hogy a nőnek is éreznie kéne belőle valamit.

Ha Ra mélyet sóhajtva fordult a férfi felé; ezúttal nem kerülte el a tekintetét, mélyen a másik szemébe nézett. Úgy érezte, nem elég, ha háttal neki mondja ki azokat a szavakat, amelyeket mindketten hallani akarnak. Az elnök azért, hogy biztos legyen benne, a színész pedig azért, mert fontos számára, hogy a barátja, a szerelme elismerje, hogy hibázott.

- Szerintem pontosan tudod, hogy nem neked kéne elnézést kérned a múltért, hiszen én tehetek mindenről. Éretlen voltam, fiatal és meggondolatlan. Nem érdemelted meg, hogy úgy bánjanak veled, ahogy én tettem, és ezt sajnálom. – Minden szava mögött ott bujkált a megbánás és a kelletlenség egy furcsa egyvelege. Hiszen mindig is utálta elismerni a vétkeit, hogy ha valami olyat követett el, amit nem kellett volna. Utálta, mert felelősséggel járt, és olyan következményekkel, amelyeket nem tudott előre megjósolni.

Azonban szörnyen meglepte az, ami ezután következett; Tae Pyung egyszerűen odament, és gyengéden, barátian, sőt, már-már testvériesen átkarolta.

 - Köszönöm, Ha Ra-yah. Köszönöm… - suttogta a szavakat a levegőbe alig hallhatóan a férfi, miközben magához szorította a meglepett lányt. Érezte, tudta, hogy a kapcsolatuk végre, ennyi idő után helyreállt.

Nem akarta, hogy az érzés megszűnjön. Miután pedig a nő is átfonta karjaival a másik derekát, nem gondolva semmi másra, csak egy mondatra:

Hiányzott ez az érzés, a barátságunk.

7. fejezet - Mindig második /Hyun Bin szemszög/

Annyeong! Hogy vagytok ezen a csodás napon? 

Gondolom csodálkoztok, hogy új rész van. Ahogy azon is, hogy szemszögeset hoztam, pláne, hogy Hyun Bin-eset. Pedig az ok igen egyszerű: Szerettem volna egy kicsit az ő oldaláról is érzékeltetni veletek a történet bizonyos pontjait, valamint olyan részeit, amelyet Ha Ra részéről nem tudhatunk. Szóval csak annyit szeretnék mondani, hogy... Jó szórakozást!

******

„- Csak figyeljetek! Előbb-utóbb úgyis lekörözlek, Tae Pyung-ah! – mondta nevetve Ha Ra, miközben szembefordult velünk. - Úgyis jobb leszek nálad.

A kijelentése egyfajta furcsa érzést keltett bennem; egyrészt örültem, hogy versenytársának tekint, másrészt dühös lettem, ugyanezen okból. Utóbbit pedig már csak tetőzte a legjobb barátom reakciója.

 - És akkor velem mi lesz? – kérdezte játékos felháborodottságga.

 - Téged nem áll szándékomban felülmúlni. Hogy is akarnám, mikor szeretlek? – kérdezte Ha Ra, mire megdermedtem. Az utolsó szó nyílvánvalóan nem nekem szólt, és én ezt azonnal le is reagáltam. Dühös lettem, kétségbeesett, és fájt, hogy így érez Min Ho iránt.

 - Hogy… Mondtad? – kérdeztem, a két szó között kisebb szünetet tartva.

 - Én… Csak…”

Talán itt kezdődött az, hogy végül megromlott a barátságunk. A fájdalom, a kétségbeesés, és az, hogy másodiknak éreztem magam a legjobb barátom után, túlságosan rányomta a bélyegét az érzéseimre, az általános racionalitásomra, ezért állandóan versenyre keltem vele. Miatta akartam minél jobb színész lenni, ki akartam bújni a mellékszereplők közül. A munkámban és a való életben is. Csak az volt a lényeg, hogy jobb legyek. Hogy Ha Ra végre észrevegyen. Törtem magam, szenvedtem miatta, és azt hiszem, lelkiekben kicsit összetörtem. Talán nevezhetem őt az első igazi szerelmemnek, akit soha nem felejtek el.

Aztán az egyetem után a kapcsolatnak vége szakadt, és ő, a lány, akit szerettem, eltűnt mindkettőnk életéből. Legalábbis én így éltem meg a diplomaosztó utáni hónapokat. Volt, hogy egész nap nem ettem, olyannyira belefeledkeztem az éppen aktuális munkámba, mert felejteni akartam. És ez egy darabig működött is. Amíg meg nem jelent újra Min Ho, bele nem avatkozott újra az életembe, és nem emlékeztetett mindenre.

Megpróbáltunk újra jóban lenni. Újrakezdeni legjobb barátokként, de nem ment, és ez az én hibám. Annyira elvakított a féltékenység a legjobb barátom iránt, hogy képtelen voltam ugyanúgy tekinteni rá.

És most ugyanott vagyunk, mint az egyetemen. Itt van Ha Ra, Min Ho és én. Ők ketten boldogan elvannak, és pedig amolyan ötödik kerékként tendetem a mindennapjaimat. Nem tudom tettetni, hogy nem érzek semmit, hogy nem vagyok féltékeny vagy éppen sértődött, mégis, talán életem legnagyobb baromságaként könyvelhetem el magamban, hogy az újdonsült felettesem első napján az irodájában vártam rá, és olyan dolgokat vágtam a fejéhez, amiket nem kellett volna. Azonban arról már nem csak én tehetek, ahogyan akkor viselkedett. Bár valójában megértem. Hiszen nem volt szép, ahogy elváltunk egymástól…

“ – Mit szeretnél? Miért akartál beszélni velem, Oppa? – kérdezte kíváncsi tekintettel a lány, akit szerettem, de én nem tudtam megszólalni. Mintha sóbálvánnyá változtam volna abban a pillanatban, amikor vallanom kellett.

 - Én… Én… Én… - hajtogattam, de az a bizonyos “sz”-betűs szó nem akart kijönni a számon.

 - Te? – kérdezett vissza, és ekkor elhallgattam. – Remek. A semmiért hívtál ide, hogy lemaradjak a parti elejéről. Nagyon köszönöm, Tae Pyung-ah. Bent találkozunk – ezekkel a szavakkal hátat fordított nekem, és elsétált.

 - A fenébe is, szeretlek! – kiáltottam utána, és ezúttal ő dermedt meg. Láttam a megfeszülő hátát, ahogy mély levegőt vesz, kifújja, majd megfordul.

 - Sajnálom, Tae Pyung-ah.

Ennyi volt. Ebből mindent megértettem. Nem rimánkodtam esélyért, randiért, csak bánatosan mosolyogva néztem rá.

 - Remélem boldog leszel vele. – Ezek voltak az utolsó szavaim hozzá.

Ez után a Han-folyóhoz mentem. Tisztán emlékszem, hogy bele akartam vetni magam, ott akartam megfulladni. De végül nem tettem. Ahogy a parton állva gondolkodtam, realizáltam magamban, hogy bármennyivel is könnyebb, a halál egy végleges dolog, és ha Ha Ra nem vesz észre, akkor nem éri meg miatta kioltani a saját életem.”

Emlékszem még az azutáni napokra is, amikor a fájdalom felemésztett. Megölt bennem minden jót, nagyon hosszú időre. Amíg egy nap meg nem pillantottam őt az étteremben, ami mellett munkába menet elmentem. Láttam a mosolyát, ahogy a vendégekre, vagy éppen a munkatársára nevet. Emlékszem, hogy még aznap este oda mentem enni, és megkérdeztem az egyik pincérnőt, hogy Kim Ha Ra benn van-e még. És a válaszát is tisztán fel tudom idézni.

 “- Oh, a főnök? Nem, ő már hazament. Ha esetleg valami probláma akadt, vagy nincs megelégedve valamivel, rögtön hozom a panaszkönyvet.”

Ekkor tudtam meg, hogy ő, aki régen elutasított, valóra váltotta az álmát, és éttermet nyitott. Akármennyi fájdalmat is okozott nekem azelőtt, abban a pillanatban büszke voltam rá, és az után a nap után mindig azon az úton jártam a cég és az otthonom között.

Aztán egyszer csak korábban mentem, és ott találtam az étterem előtt Kwon Ji Yongot, a BigBang leader-jét. Meglepett, hiszen a cégen belül ismertük meg egymást, és az ott töltött idő alatt egész jóban lettünk. Ott és akkor szóba is elegyedtem vele.

“ - Ji Yong-ah, mit keresel itt? – kérdeztem kíváncsiskodva, mire meglepetten pillantott fel rám a nálam egy fejjel alacsonyabb szőke.

 - Oh, sunbae! Hallottad, hogy az elnök autóbalesetet szenvedett, nem? – kérdezett vissza, mire bólintottam. – Azért jöttem, hogy az unokahúgával, Kim Ha Rával találkozzak. Össze kell vele ismerkednem a találkozó előtt. Dong Sung Yoon alelnök kért meg rá, hogy próbáljak barátkozni vele, hátha úgy könnyebben megy majd a tárgyalás.

 - Értem. Ez esetben sok sikert hozzá – mosolyogtam rá, és arcomra egyfajta maszkot öltöttem, mellyel eltakartam az érzéseim. Bántott a tény, hogy Ha Rát rá akarják szedni valamire, és hogy pont Ji Yong lesz az, akinek ezt meg kell tennie.”

Aznap tudtam meg, hogy Ha Ra, az első szerelmem, akiért mindenem odadobtam volna, másnap kezd a cégnél. Örültem, ideges voltam, és féltem. Boldog voltam, hogy újra láthatom, és tartottam tőle, hogy újra találkozni fog Min Ho-val, és újra belészeret. Bár tudtam, hogy úgysem állíthatom meg, ha ez bekövetkezik, azért mégis reménykedtem, hogy nem fog, és ettől ideges lettem.

És amikor másnap láttam, hogy milyen kedélyesen elbeszélgetnek, nem tudtam megállni, hogy oda ne menjek. Olyan voltam, mint valami kétségbeesett, féltékeny pasi. Mert az is voltam. Azonban utáltam az érzést, amikor Ha Ra csak úgy elrohant, el a közelemből, minél messzebb tőlem. Megértettem az okát, és gyűlöltem magam érte.

Ezután nem találkoztunk többet. Legalábbis nem mentem oda hozzá, amikor egy-egy papírba belemélyedve végigsétált a folyosón, vagy amikor Min Ho-val beszélgetett megint. Nem éreztem késznek magam még egy ilyen társalgásra, amikor burkoltan – vagy akár nyíltan – elküld a francba. Bármennyire is erősnek, provokatívnak, vagy gonosznak tűntem a szemében, minden ilyen alkalommal kicsit ismét összetörtem belül. Ő pedig ezt nem vette észre. Egyszer sem volt képes úgy belenézni a szemembe, hogy ki tudja olvasni belőle az érzéseimet, és csak azt látta, amit látni akart. A köcsög Tae Pyungot. A nyomulós Hyun Bint. De egyszer sem az összetört szerelmest, a férfit, aki bármit megadna neki, csak egy szavába kerülne.

Bár kár is ezen agyalni. A felesleges „Mi lenne ha…” és társai elégszer megkeserítették már a gondolataim. Lehet, hogy inkább abba kellene hagynom a gondolkodást is? Hiszen úgyis teljesen felesleges, ha nem jutok vele semmire.

És tessék… Már megint itt vagyunk: A forgatás helyett felesleges dolgokra koncentráltam, és megint elrontottam a jelenetet. Harmadszorra is.

 - Elnézést, én hibáztam – hajoltam meg tisztelettudóan, miközben elismertem a hibámat.

 - Hyun Bin-ssi. Kérlek, koncentrálj még egy kicsit, jó? Ez az utolsó jelenet mára, legalább ezt csináljuk még meg! – nézett rám könyörgően a rendező, mire a tarkóm vakargatva ismételten meghajoltam, hogy a bocsánatáért esedezzem.

Újra elkezdtük a jelenet felvételét, és ezúttal – hál’ Istennek – sikerült viszonylag normálisan produkálnom magam. Gyorsan még átöltöztem, és már menekültem is, minél messzebb a helyszíntől. Csak beszálltam az engem szállító kisbuszba, és magamra zártam az ajtót. Megvártam, amíg a menedzser és az asszisztensek végeznek, beszállnak ők is a járműbe, és már indultunk is.

 - Mi volt ma veled, Hyun Bin-ssi? Mintha teljesen máshol járt volna az eszed – nézett rám furcsán az egyik kisegítő, mire csak fáradtan rámosolyogva megráztam a fejem, ezzel jelezvén, hogy jobb, ha most nem kérdez semmit. Nem voltam beszédes hangulatomban, éppen ezért hátrahajtottam az ülést, lehunytam a szemem, és próbáltam felidézni lelki szemeim előtt a szenvedéseim okozójának arcát. Próbáltam megérteni magam, hogy miért pont ez a mai nap az, amikor annyira rá gondoltam, hogy nem tudtam koncentrálni.

Majd rápillantottam a menedzserem kezében lévő naptárra, és megláttam a dátumot. Szeptember 17. Ezen a napon történt a baleset, két évvel ezelőtt pedig ugyanekkor találkoztunk mi hárman közösen utoljára.

És ekkor rádöbbentem: a tudatalattim végig próbálta tudatni velem, hogy ma lenne esélyem kibékülni Ha Rával. Hogy végre megpróbálhatnám elmondani neki, hogy miért nem adtam át Min Ho üzenetét, hogy miért hagytam őt magára akkor, amikor a szerelme is. Hogy miért nem álltam mellette.

 - PD-nim! Elmehetnénk még a céghez? – kérdeztem sürgetve a férfit, mire ő csak meglepetten bólintott, majd szólt a sofőrnek, hogy forduljon meg, mert a központba megyünk.

De nem találtam ott. Egyrészt későn volt már, másrészt pedig nem is én lennék, ha megkapnám amit akarok. Így hát egyedül indultam el gyalog, az étterem mellett elvezető főúton. Furcsán csalódottnak éreztem magam, ahogy benéztem a bolt ablakán, és csak a sötétséget láttam. Nem értettem, hogy miért zártak be ilyen korán, és hogy miért nem volt ott már senki, de csak továbbmentem.

Majd nem sokkal később egy igazán meglepő látványba futottam bele, szinte szó szerint. Ugyanis az egyik sarkon, miközben a földet pásztázva sétáltam, megbotlottam valamiben – pontosabban valakinek a kezében.

Ha Ra ott ült, és árasztotta magából az alkoholszagot.

 - Ha Ra-yah, mit keresel itt? És miért vagy ennyire részeg? – kérdeztem, miközben leguggoltam hozzá.

 - Tae Pyung-ah… Sajnálom… Nem kellett volna úgy viselkednem veled…

Szavai ledöbbentettek, és ahogy ott ült, elveszetten, mint egy kislány, nem tudtam csak úgy otthagyni. Előkaptam a telefonom, és Min Ho számát tárcsáztam. Szinte azonnal felvette, és bele is szólt.

 - Halló? Tae Pyung-ah? Mit szeretnél ilyen későn? – kérdezte álmos hangon, és hallottam, ahogy közben ásít egyet.

Tulajdonképpen nem gondoltam bele a cselekedeteim céljába, okába és következményeibe. Csak megkértem, hogy jöjjön ide Ha Ráért, és vigye haza, mert nagyon részeg.

Ahelyett, hogy a hasznomra fordítottam volna a helyzetet, segítettem. Nem akartam egyedül hagyni az első szerelmemet, így leültem mellé, és megvártam, amíg megérkezik Min Ho. Tudtam, hogy Ha Ra úgysem fog emlékezni az éjszakára, és akkor már inkább a szerelme legyen mellette, mint én, a gonosz, a provokatív férfi, aki szereti őt. Legalábbis ő ismételten csak annak látna. Azt hinné, hogy tettem valami olyat, amit nem lett volna szabad, és ki tudja… Lehet hogy a rendőrséget is rám hívta volna. Éppen ezért inkább átadtam a helyem a legjobb barátomnak, hogy azt higgye, ő mentette meg az utcán alvástól.

 - Köszönöm, Tae Pyung-ah. És sajnálom. – Ezeket mondta Min Ho, miközben a hátára vette a lányt. Mintha bármiért is bocsánatot kellene kérnie. Mintha végül is, nem az én hibám lenne minden.

Végül ismét feláldoztam a saját boldogságom az övékért. Ismét csak a felesleges harmadik lettem. A másik srác, akit régen a legjobb barátjának tekintett.

És talán ez a szerepem a hármunk kapcsolatában: Mindig másodiknak lenni.

6. fejezet - A leendő anyuka

Sziasztok! Mint láthatjátok, előbb kész lettem az újjal, mint általában, hála annak, hogy az osztályom nagy része múlt héten Sorrentóban volt. A lényeg, amit ehhez most hozzá szeretnék fűzni, hogy legyetek szívesek kommentet hagyni ott alul, vagy chaten, mert szeretném tudni a véleményeteket. 

Valamit hozzátenném még azt is, hogy nekem már kész van a Burning Up-hoz egy extra, különálló fejezet, ami valahogy sehogy sem illik a történetbe. Arra gondoltam, megkérdezem tőletek: Rakjam-e ki a blogra, vagy sem? Kíváncsiak vagytok rá? 

És ismételten kommentbe és chatbe kérném a válaszaitokat. 

Puszi: Rhyssa xoxo

******

Szinte tapintani lehetett a feszültséget a szobában. A levegő izzott, és Ha Ra talán jobban izgult, mint a vele szemben ülő nő, és a mellette helyet foglaló Hyun Joong. Hármukon kívül jelen volt még két ügyvéd, valamint a “boldog” apuka két barátja is.

Mindenki arra várt, hogy az elnök belekezdjen a mondanivalójába, azonban ő csak szótlanul meredt az asztalon lévő csészére, és az abban feketéllő erős kávéra.

  - Megtudhatnám, hogy mi az oka annak, hogy idehívott, elnökasszony, vagy üljek még egy darabig, amíg valaki arcába nem szuggerálja azt a rohadt kávét? - csattant fel végül dühösen a leendő anyuka, sokáig tartó hosszas várakozás után. Ekkor végre a cég vezetője is ránézett, és nyugodtan, kedvesen elmosolyodott.

 - Elnézését kérem, Cheon Ah-ssi, csak elég kellemetlen számomra a helyzet. Fogalmam sincs, hogyan kéne belekezdenem, hogy ne tűnjek illetlennek. - Zavara kiült az arcára, ahogy ezeket a szavakat mondta. Az említett a kellemes hangszíntől valamennyire lehiggadt, és az okait is el tudta fogadni a másik nő szótlanságának. - Talán egy bocsánatkéréssel kellene nyitnom, elvégre elődöm, Kim Jin Ho erőszakossága és a helyzethez való szakértelmének hiánya miatt. Persze, ezzel nem azt állítom, hogy én sokkal hozzáértőbb lennék, de lássuk be... Jin Ho nagybátyám nem képes egy nő fejével gondolkodni.

Cheon Ah az utolsó szavak hallatára jóízűen, szívből felnevetett. Ezen megnyivánulásának oka valahol a szórakozás és a megkönnyebbülés érzése között lehetett, ugyanis mikor megérezte a mondatok mögött megbúvó halvány szarkazmust, már akkor úgy gondolta, jól ki fog jönni Ha Rával.

 - Tudja... Kedvelem önt. Sokkal szabadabb és nyitottabb, mint az elnök úr volt, elnökasszony - mondta, miután a féktelen jókedve kicsit alábbhagyott, és képesnek érezte magát arra, hogy kuncogás nélkül ejtse ki a száján a gondolatait.

 - Ugyan, hagyjuk a titulusok használatát. Szólítson csak Ha Rának. Ideiglenesen vagyok csak a cég vezetője, amíg a nagybátyám fel nem épül a baleset okozta sérüléseiből - mosolygott rá kedvesen a nőre, miközben udvariasan kezet nyújtott. Így hogy a bemutatkozáson túl voltak, sokkal kevésbé kellett a formalitásokhoz kötődnie, mint egyébként.

 - Ez esetben, Ha Ra-ssi, megtudhatnám, mi az oka annak, hogy találkozni akart velem? - Ezúttal a nő hangjában nem volt düh, csak kíváncsiság. Már őszintén érdekelte, mi lehetett olyan fontos, hogy nem lehetett vele várni.

 - Rendben, akkor felvázolom a helyzetet. Tegnap megtudtam Hyun Joongtól, hogy ön feljelentette őt, bántalmazásért - mondta, de mikor meglátta a leendő anyuka riadt tekintetét, mosolyogva hozzátette. - Természetesen nem akarom bántani, nem fogom kérni, hogy vetesse el a babát, sőt, lefizetni sem szeretném. Csupán csak beszélgetni szeretnék önnel, mint nő a nővel. És ez lenne az, amihez nem kérnék társaságot - pillantott végig a helyiségben elhelyezkedő férfinemű egyéneken. Azok - értve a célzást - egyenként kivonultak az elnök irodájából, azonban Hyun Joong még vetett egy gyors, bizakodó pillantást Ha Rára, aki mosollyal nyugtatta meg az aggódó férfit.

 - Na szóval, arról lenne szó, hogy…

******

A barna hajú énekes fel-alá mászkált a folyosón, az immár kulcsra zárt ajtó előtt. Ideges volt, félt, és talán egy kicsit izgult is. Fogalma sem volt róla, miről beszélgethetnek azok ketten ott bent, már fél órája. Néha felhangzott egy-egy kacaj, vagy éppen “Ezt te sem gondolhatod komolyan!” felkiáltás, de ezen kívül nem hallatszódott semmi. Ugyan a barátai próbálták lenyugtatni, leültetni az egyik székre, egyszerűen képtelen volt leállni.

Vajon mit csinálnak azok ott bent? Miről beszélhetnek? Mit akar Ha Ra elérni ezzel az egésszel? – futottak át a férfi agyán a gondolatok. Továbbra sem állt le a mozgolódással, és ugyanannyira ideges volt, mint addig.

Aztán további fél óra csendes várakozás után kinyílt az ajtó, és két nevető nő lépett ki rajta.

 - Elmegyünk enni. Jöttök ti is? – kérdezte Hyun Joongra mosolyogva Cheon Ah, mire mindenki döbbenten meredt a várandós nőre.  A megszólított csak kábán bólintott, mire a leendő anyuka belékarolt, és elindult a lift irányába. A többiek furcsállva néztek az elnökre, az pedig a ki nem mondott kérdésekre csak annyit válaszolt:

 - Női praktikák – mondta, miközben megvonta a vállát, és a pár után sétált. Együtt beszálltak a liftbe, és elindultak vele lefelé.

*****

“ – Figyeljen, Cheon Ah-ssi. Remélem, tisztában van vele, hogy ha valóban elindítja a pert, akkor az tönkreteheti Hyun Joong karrierjét – amit valószínűleg ön sem szeretne. Teljesen megértem, ha ki van akadva, hiszen én is ki lennék, azonban… - mondta Ha Ra, de a leendő anyuka félbeszakította.

 - Nem azért jelentettem fel, mert én akartam. Tekintve, hogy semmilyen testisértés nem történt,így nem is állt szándékomban ezt megtenni. Az egész az SM ötlete volt. Megfenyegettek, hogy tönkreteszik a családomat, ha nem teszek feljelentést Hyun Joong ellen. Az volt a tervük, hogy mikor Jin Ho elnök tárgyalni megy velük, balesetet okoznak. Így a cég egy nem hozzáértő kezébe kerülne, és a Y.G. Entertainment tönkremenne. Az ügyvédet is ők adták mellém – mesélte el a teljes történetet a nő. Az elnök elborzadva hallgatta végig a történetet, és a nagybátyja kórházba kerülésének valódi okát.

Miközben a másik beszélt, egy ötlet kezdett körvonalazódni a fejében. Azonban ehhez arra volt szükség, hogy előbb meglátogassa az egyetlen élő rokonát a kórházban, amihez azonban egyáltalán nem volt kedve. De, mivel a szükség így hozta, úgy tűnik, mégis kénytelen lesz megtenni.

 - Cheon Ah-ssi, most elmagyarázom, mit fogunk tenni, rendben? – kérdezte, miután végighallgatta a másik mondandóját. Az csak bólintott, jelezve, hogy folytassa csak. – Ön egyenlőre nem vonja vissza a pert mindaddig, amíg én nem szólok. A tárgyalások úgyis csak jövő hónapban lesznek, így nem szükséges nagyon sietnünk. Én pedig beszélek Jin Hoval, valamint az SM elnökével. Megoldjuk, méghozzá úgy, hogy sem önnek, sem a családjának nem lesz semmi baja, rendben? – mosolygott rá Ha Ra, majd bíztatóan a kezére tette a kezét.  Ezután már csak laza, egymást megismerős beszélgetés következett, mindenféle szórakoztató, vagy éppen hitetlenkedést keltő sztorikkal.

*****

- Ugyan, Hyun Joong-ah, nem lehet az annyira csípős! – nevetett rá a férfira Ha Ra, majd az evőoálcikáival a szájához emelt egy kis kimchit. Bekapta, megrágta, és jóízűen lenyelte. – Nem értem, mi bajod van vele. Hidd el, találni ennél csípősebbet is – mondta a még mindig lihegő barna hajúra pillantva, majd ismét a kimchiért nyúlt.

Már vagy fél órája ott ültek a kis utcai árusnál, és nevetgélve ették a csípősebbnél csípősebb ételeket. Cheon Ah és Ha Ra gyakran jókat nevettek a színész vörösödő fején, és azon, hogy mennyire nem bírja az erős ételeket. Azonban, amikor az elnök odakiáltott az árusnak, hogy kérik a legerősebbet, a férfi teljes erejéből tiltakozni kezdett.

 - Ugyan már, Ha Ra-ssi, ezt ön sem gondolhatja komolyan… - nézett rá kétségbeesetten a nőre, ám annak félelmetesen megvillanó tekintetétől benne ragadt a szó.

 - Ahjumma, két adaggal kérünk! – kiáltott oda ismét az idősödő néninek, aki már hozta is az ételt.

 - Mi ez a hirtelen lelkesedés, Ha Ra-yah? – kérdezte mosolyogva az eladó, miközben pajkosan a lányra kacsintott. Az csak elvette tőle mind a két tányért, és az egyiket az énekes elé rakta.

 - Ez a büntetésed, amiért még mindig nem vagy hajlandó tegezni, noha a mai nap folyamán már vagy ezerszer megbeszéltük. Szóval edd csak meg, Hyun Joong-ah. Az egészet. – A nő hangja ijesztően csengett, így a “kísérleti alany” nagyot nyelve látott hozzá az ételhez. Cheon Ah kuncogva figyelte a szenvedő férfit, és nem volt képes eltejteni megkönnyebbült, jól szórakozó ábrázatát.

Nagyon örült neki, hogy az elnökkel ilyen jóban lettek, és hogy a nő hajlandó segíteni neki ebben az ügyes-bajos problémában – még úgy is, hogy ezzel valószínűleg veszélybe sodorja saját magát.

Márt éppen nyúlt volna, hogy segítsen a gyermeke apjának elfogyasztani az extra csípős ételt, amikor Ha Ra keze megakadályozta ebben.

 - Eszedbe ne jusson! – szólt rá a lányra az elnök rosszallóan. – Oda kéne figyelned arra, hogy mit eszel. Az ilyen kaják nem tesznek jót a babának.

 - Igazad van…  - szégyellte el magát a leendő anyuka, és végigsimítva a még éppen csak látszódó pocakján, gügyögni kezdett neki.

 - Egyébként, Cheon Ah-yah… Mondd csak, mit dolgoztál, mielőtt ez a sok hűhó elkezdődött volna? – kérdezett rá Ha Ra nyíltan arra, ami érdekelte. Kíváncsi volt, hogy egy ilyen szép lány, aki olyan tökéletesen nézett ki, még így, várandósan is, mit csinált az iskolái elvégzése után.

 - Pincérnő voltam. Édesanyám szerette volna, ha egyetemre megyek, de én akartam rá megkeresni a pénzt, hogy fizessem a tandíjat, így dolgozni kezdtem. Aztán megszerettem ezt a munkát és ott ragadtam, de végül, mikor kitudódott az oppával való kapcsolatom, kirúgtak. – Kedvesen mosolygott, miközben beszélt, mint aki nem bánt meg semmit. Talán valóban így érzett, annak ellenére, hogy ha középiskola után rögtön egyetemre ment volna, akkor most nem lenne terhes egy idol gyermekével, és az élete normális mederben folyna. Azonban ő úgy érezte, hogy ez a sorsa, és boldogan fogja leélni az életét, a gyermekével maga mellett, akinek megpróbál majd mindent megadni.

 - Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, legyél pincérnő az éttermemben? – tette fel a kérdést Ha Ra, amin már sokat gondolkozott. – Tudod, az alkalmazottak nálunk inkább családtagok, mint beosztottak. Szívesen látunk mindenkit ebben a kis családban – mosolygott rá Cheon Ah-ra a nő. Egyáltalán nem éreztette azt a másikkal, hogy sajnálja, mert igazából nem is volt így. Valóban abba a közösségbe kívánta, úgy érezte, vinne egy kis színt a hétköznapokba. – Ha gondolod, még az üzlet feletti lakásba is beköltözhetsz, úgysem használja senki. De persze mindezt csak akkor, ha te is úgy szeretnéd – tette hozzá azért, hogy a lány ne érezze úgy, mintha kényszeríteni akarná.

 - Ez nagyon kedves tőled, Ha Ra-yah, de még át kell gondolnom. Nem szeretnék betolakodó lenni, és senkinek nem akarok a terhévé válni – felelte szerényen az ajánlatra, azonban erre az elnök csak reménytelenül megrázta a fejét.

 - Senkinek nem lennél a terhére, hidd el. Mit szólnál hozzá, ha elmennénk oda? Bemutatnálak mindenkinek, megismerkedhetnél velük, és láthatnád, hogy senki sem tekintene rád nyűgként.

Hyun Joong eddig csak mosolyogva figyelte a két beszélgető nőt, nem érezte úgy, hogy szükséges lenne beleszólnia. Bár az még neki is új volt, hogy a volt barátnője miatta veszítette el a munkáját, és bűntudata is volt miatta, azonban belátta, hogy ez már a múlt, amin változtatni nem tud.

 - Szerintem el kéne mennünk. Miért ne? Te is új emberekkel ismerkedhetnél meg, Cheon Ah-yah, és szerintem el kéne fogadnod az elnök asszony ajánlatát. – a színész most már amolyan “csakazértsem” elhatározásból nem tegezte a felettesét, sőt, hogy idegesítse, még az újonnan kapott titulusát is használta. Az csak szúrós szemekkel, és “Ezt még visszakapod”-tekintettel meredt az énekesre, majd mikor a hirtelen jött farkasszemezésük végetért, karon fogta a várandós lányt.

 - Akkor ezt megbeszéltük. Szálljunk be az autóba, és menjünk! – inditványozta az étteremtuéajdonos, ám mielőtt véghez vihette volna a cselekvését, odasétált a kis bódé tulajdonosához. – Ahjumma, írja a számlámra, rendben? Holnap jövök, és fizetek, ahogy szoktam. – Az idős hölgy csak nevetve bólintott, és ahogy a kis csapat elvonult, mosolyogva nézett utánuk.

 - Nagy csibész vagy te, Kim Ha Ra… - nevetett magában, ahogy visszaidézte a kislányt, ahogy ott ülve a nővel szemben, jóízűen ette a csípősebbnél csípősebb ételeket. – Örülök, hogy ez a tulajdonságod nem veszett el.

*****

 - Srácok, megjöttem! – kiáltott be az étterem ajtaján a tulajdonos, mire az alkalmazottak köré gyűlve egyenként megölelték. – Milyen volt a tegnap este? – nevetett rájuk, amit a többiek jóízűen viszonoztak.

 - Hiányzol, főnök! – jelentette ki Lee Dak Ho, ahogy feltűnt a konyha ajtajában. – So Yi-ah egyfolytában ugráltat mindenkit. Na, nem mintha rá hagytad volna a vezetést – nevetett rá az említett pincérlányra a férfi, mire az fülig vörösödött.

- Hékás!

Ha Ra jót nevetgélt mindenkivel, ami nyugtatóképp hatott a másik kettő vele érkezettre. Cheon Ah elhatározta magát a munkábaállás mellett, Hyun Joong pedig megnyugodott, hogy az ex-barátnője jó kezekben lesz.

 - Srácok, bemutatom a lehetséges leendő pincérnőnket, Yoo Cheon Ah-t, és a híres – bár inkább hírhedt – Kim Hyun Joong-ot.

Hiába hangzott el a színész neve is, mindenki csak a hirtelen a középpontba került, félénk nővel foglalkozott.

 - Mi az, hogy csak lehetséges? Inkább biztos! Szükségünk van egy ilyen csinos kis pofira, biztos vonzaná a vendégeket! – mosolygott rá az egyik fiatal fiú a terhes lányra, aki azonnal fülig vörösödött.

- Mun Jun Seo, azonnal hagyd abba! Megijeszted Cheon Ah-yaht! – rivallt rá Ha Ra a szőke pincérre, mire az azonnal védekező testtartásba helyezkedve, hárította a nő szavait.

Ekkor határozta el magát végképp a maradás mellett a leendő anyuka. Jól érezte magát a közösségben, az emberek kedvesnek tűntek, és tényleg olyan volt az egész, mint amikor összejön a család. Neki pedig pont erre volt szüksége.

******

Köszönöm szépen, hogy elolvastad! És ne felejts el a kommentet!