5. fejezet - Min Ho, Európa, és egy per

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, és nagyon sajnálom, hogy késtem, csak félévzárás volt, témazárók, most szerdán vizsgáztam, tegnap pedig kötelező volt elmennem a tagozati bálra... A kifogásaim sora hosszú, de a rész remélhetőleg még hosszabb. Jó szórakozást hozzá! 

******

- Ne menj…
Min Ho meglepődve érzékelte a csuklója köré fonódó meleg kezet. Nem tudta, hogy csak az alkohol mondatta a lánnyal a szavakat, vagy valóban így érzett. Hiszen azok után, hogy Tae Pyung nem mondta el neki a távozásának okát, és azt, hogy sajnálja, hogy nem búcsúzott el, nem csodálta volna, ha Ha Ra gyűlölte volna őt. Ahogy azon sem, ha eltaszította volna magától, mikor hosszú évek után először találkoztak. Azonban ő, ahelyett, hogy ezt tette volna, inkább beszélgetett vele, amit így utólag belegondolva furcsának tartott. Hiszen ki lenne ilyen kedves azzal a személlyel, aki fontos volt számára, és egy szó nélkül otthagyta?
Képtelen volt dönteni a maradás és távozás között. A szíve a lány felé húzta, viszont az esze azt súgta, fusson, rohanjon, minél meszebb a parányi, emlékekkel teli kis lakásból. Végül az utóbbit választotta; lefejtette a csuklójáról a lány szorosan tartó ujjait, és hátra sem nézve kirohant a lakásból, le a lépcsőkön, egyenesen az utcára.

******

Ha Ra fájós fejjel kelt korán reggel, és érezte az esti piálás utóhatásait. Nem emlékezett a történtekre, bár úgy érezte, valami fontosat felejtett el. Az alkohol szaga beleivódott a ruhájába, a macskajaja pedig, ahogy félrehúzta a függönyt, felerősödött.
- Francba… - rántotta a szeme elé a kezeit, hogy minél kevesebb fénysugár bombázza az íriszeit.
De várjunk csak… Ha süt a nap, méghozzá ilyen erősen, mégis mennyi lehet az idő? – villant át az agyán a gondolat, majd az ágya mellett fekvő digitális órára kapta a fejét, amely nyolc ötvenet mutatott.
- Francba! - ismételte meg előbbi felkiáltását a lány, majd a gardróbhoz szaladt, ahonnét kivett egy fehér blúzt, egy fekete farmert és egy fehér fehérnemű szettet, majd a fürdőszobába rohant. Mikor kinyitotta az ajtót, a látványra felsikított.
Az odabent álló a hangra a füléhez emelte a kezeit, majd mikor a nő abbahagyta, kivette a szájából a fogkefét, és megszólalt.
- Jó reggelt, Csipkerózsika. Hogy aludtál? – kérdezte, fogkrémes szájával rámosolyogva Ha Rára.
- Mégis mi a jó büdös francot keresel a lakásomon? Pláne póló nélkül, egy szál törülközőben?
„Na, nem mintha nem élvezném a látványt… Úristen! Ha Ra, nehogy már nyálcsorgató tinivé fejlődj vissza két másodperc alatt!” – futott át a nő agyán a gondolat, majd mikor látta, hogy a férfi visszatette a szájába a fogkefét, és újra a fogait kezdte mosni, becsapta az ajtót, és a nappaliba vonulva várt arra, amíg a fürdőszoba szabad nem lesz.
Seperc alatt elfeledkezett a gondról, hogy nagyon is késésben van, vagy hogy még a tegnapi ruhájában üldögél, és csak egyetlen kérdése volt, melyet nem tudott magának megválaszolni. Mégis mi a fenét keres Lee Min Ho félpucéran a fürdőszobámban?
Ahogy újra felrémlett előtte a kidolgozott, izmos felsőtest, arca a vörös egy egészen élénk árnyalatába borult, tekintete pedig lázasan csillogni kezdett.
A fenébe ezzel az emberrel…
Az előző estére még mindig nem emlékezett. A karaoke-bárig még nagyjából tiszta volt a kép, de onnantól csak sötétség. Fogalma sem volt arról, hogy hogyan került haza, és a feje túlságosan is sajgott ahhoz, hogy ezen abban a pillanatban gondolkozni tudjon.
Felkelt a kanapéról, és a konyhába sétált, hogy keressen magának valami gyógyszert a másnapossága ellen.
- Szabad a fürdő, Ha Ra-yah – jelent meg a helyiség ajtajában Min Ho, még mindig egy szál törülközőben. A lány félrenyelte azt a korty vizet, amivel a gyógyszert próbálta lesegíteni a torkán, így köhögni kezdett. Miután sikeresen megoldotta a „krízishelyzetet”, villámló tekintettel meredt az igencsak alulöltözött férfira.
- Figyelj, Min Ho-yah. Nem tudom, mit keresel itt, vagy hogy miért nincs rajtad annál az egy szál törülközőnél több, de díjaznám, ha legalább felvennél valamit, és nem rémisztenél halálra a saját lakásomban. A megértésedet köszönöm – mondta, majd kezében az aznapra tervezett ruháival elcsörtetett a férfi mellett, és besietett a fürdőszobába.
Ha Ra megkönnyebbülten sóhajtva csukta be maga után az ajtót, majd a tükörhöz lépve megvizsgálta az arcát. A szemei karikásak voltak, a bőre sápadt… Pont úgy nézett ki, mint aki másnapos.
Miközben próbálta kitaszigálni az agyából a felesleges gondolatokat, és megfeledkezni a fejét gyötrő fájdalomról, levetkőzött, és beállt a hideg zuhany alá. Összerándult, amikor az első vízcseppek a bőréhez értek, majd fokozatosan ellazult. Ahogy a teste elernyedt, úgy tűnt el a kínzó érzés is a halántéka környékéről.
Már tíz perce áztatta magát, mikor úgy döntött, eléggé átfagyott, így kilépett a kabinból, és a törülközőért nyúlt. Épp hogy csak maga köré csavarta a puha anyagot, mikor kopogtak az ajtón.

- Ha Ra-yah, lennél szíves kiadni a ruháimat?
A lány körülnézett, majd mikor észrevette az egybegyűrt kupacot, a szemeit forgatva nyúlt az anyagokért, majd mikor már nyúlt volna a kilincsért, támadt egy ötlete. Azonban, mielőtt jobban átgondolhatta volna a következményeket, mielőtt korlátozhatta volna a saját magában megbúvó kislányt, megszólalt.
- Gyere be értük - mondta, majd visszahelyezte a ruhadarabokat az egyik kosárra, és a tükörhöz fordult.
Kíváncsi volt a másik reakciójára, mégsem fordult hátra, csak az alapozóért nyúlt, aminek tubusából egy minimálisat kinyomott a kezére, és vékonyan felkente az arcára. Ezután szempillaspirált használt, és kész is volt a sminkkel. Csak ez után hallotta meg a lenyomódó kilincs hangját, majd az ajtó nyílását, és akkor fordult meg, amikor a férfi belépett a helyiségbe. Míg Ha Ra próbálta elkapni a másik tekintetét, az mást sem csinált, csak végignézett a lány fekete törülközőbe bugyolált testén. Min Ho látványosan nyelt egyet, majd a stírölés után nem mert a nő szemébe nézni.

Mindkettőjükön csak egy szál törülköző volt. Azonban, mivel már egyikőjük sem volt hormontúltengéses tini, így a lehetséges folytatások sem merültek fel semelyikük gondolataiban sem. Na jó, Min Ho agyán talán átfutott az ötlet. Azonban amikor az elnök a kosárra mutatott, ahová az előbb tette le az öltözéket, a színésznek azonnal elment a kedve mindenféle élvezetet nyújtó dologról. Ezután már csak szó nélkül odasurrant a ruhákhoz, felkapta őket, majd kislisszolt az ajtón, így a lány ismét egyedül maradt. Felnevetett a lehetetlen szituáción, körülbelül tíz perc múlva pedig már mosolyogva és felöltözve lépett ki az ajtón.
Azonnal megérezte a frissen főzött kávé illatát, valamint az odaégetett tojásrántotta jellegzetes szagát. Elképzelte a férfit, ahogy az ő virágos köténykéjében főzőcskézik a konyhában, és kuncoghatnékja támadt.
- Remélem tudod, hogy nincs időnk enni. Sietnünk kell a vállalathoz, már így is totálisan elkéstünk - állt meg karbatett kézzel a konyhaajtóban, miközben mosolyogva figyelte a sürgő-forgó színészt.
- Nekem csak délután kell a forgatásra mennem, te pedig elnök vagy, vagy mi a szösz. Szóval ülj le, egyél, és... Beszélgessünk - ajánlotta a “kis konyhafőnök”, miközben az egyik szék felé intett. Mikor a lány engedelmeskedett, elé rakott egy tányért, melyen két kicsit jobban megsült tojás volt, alatta pedig egy szelet pirított szalonna. - Még mindig ugyanúgy iszod a kávét, ugye? - kérdezte Min Ho, miközben a válla fölött hátrapillantott az elmélkedő nőre. Az bambulva bólintott, fel sem fogva, mit kérdeztek tőle. Az járt a fejében, hogy mikor volt utoljára, hogy így kettesben ettek a legjobb barátjával, a volt szerelmével.

Mikor a kávé is az elnök elé került, összerezzent, majd mosolyt varázsolva arcára nézett fel az éppen pincért játszó színészre.
- Köszönöm. Csak azon gondolkodtam, mikor is volt utoljára, hogy így együtt, kettesben ettünk volna - mondta, miközben belekavart a kávéjába és megkóstolta azt.
- Az előtti napon, hogy felszívódtam volna. - A férfi arcán az öröm helyét megbánás vette át. Nem tudta, hogyan kéne bocsánatot kérnie a múltban elkövetett vétkéért - ami valójában nem is teljességgel az ő hibája. - Tudod... El akartam köszönni, de nem volt időm. Ez volt életem nagy lehetősége, nem szalaszthattam el. Így megüzentem Tae Pyunggal, hogy kénytelen voltam elmenni, búcsú nélkül, és hogy nagyon sajnálom. - Lehajtotta a fejét, nem mert a nő szemébe nézni. Túlságosan szégyellte magát a tetteiért. - De ő nem adta át az üzenetet. Tehát végül is, nem teljesen az én hibám.
- Tűnj el. - Erre a két szóra Min Ho felkapta a fejét, hogy Ha Ra szemeibe nézhessen, azonban ott nem talált mást, csak csalódottságot és dühöt. Nem értette, mi lelte a lányt, de szinte azonnal választ kapott a gondolatban felvetődő kérdéseire. - Tudod, mit gyűlölök legjobban az emberekben? Hogy mesterien képesek kibújni a felelősség alól, vagy másra hárítani azt. Szóval most menj el, és nem vagyok hajlandó beszélni veled mindaddig, míg fel nem vállalod, hogy Te hibáztál.

******

- Szóval Európába utazunk? - tette fel a számára abban a pillanatban legfontosabb kérdést a BigBang rappere, Seung Hyun.
- Igen. Azon belül is a legfőbb cél Franciaország, valamint...

- All I want is you, you’re ma chérie, Ma chérie, oh oh oh...* - kezdett bele egy dalba Daesung, azonban az elnök leintette, és még a többiek is “csúnyán” néztek rá, így azonnal abba is hagyta.

- Na szóval, Franciaországon kívű felléptek még Oroszországban, Magyarországon, Németországban és Spanyolországban is. A részletes infókat már közöltem a menedzseretekkel, nektek pedig egyenlőre annyit kell tudnotok, hogy jövőhét kedden indul a gép, és hogy a turné elsődleges célja nem más, mint hogy népszerűsítsétek, promotáljátok az új albumot külföldön is.
- Mégis milyen új albumot? - tette fel a kérdést Ji Yong, miközben mindenki értetlen tekintettel meredt a kissé túlpörgött nőre.
- Azt, amelyiken hat dal lesz, mindegyik más-más nyelven. Bár lehet, hogy az oroszt kihagyjuk, tekintve, hogy nagy valószínűséggel nem jönne össze ez alatt az egy hónap alatt, amíg itt vagyok. Jó, akkor csak öt dal, öt nyelven. Plusz egy szóló mindenkitől - magyarázta hadarva Ha Ra, miközben levetődött az igazgatói székébe, és kezébe vett egy papírt. - Ja és Ji Yong-ah! Beszéld meg a fodrászoddal, hogy a hajad mostantól ismét fekete legyen. Seung Ri-yah és Taeyang-ah, ti maradtok szőkék, Daesung-ah és Seung Hyun-ah, ti is feketék lesztek. Valamit te! - mutatott rá Daesungra a nő. - Nem unod még azt, hogy nem látsz a hajadtól? Könyörgöm, csináltass magadnak valami normális frizurát! - kérte szinte könyörögve a nő. Ezután rápillantott az ujjai közt tartott fehér lapra, és mikor elégedetten konstatálta, hogy mindent megbeszélt a fiúkkal, amit kellett, útjukra engedte őket.
- Menjetek haza, pakoljatok, pihenjetek, és készüljetek lekiekben! Mostantól három hétig látni sem akarlak benneteket!

A srácok elhagyták az irodát, a nő pedig sóhajtva hátradőlt a székében. Tudta, hogy csak azért temetkezik ennyire a munkába, hogy minél inkább elterelje a gondolatait Min Horól és a reggeli beszélgetsükről. Egy kicsit bűntudata volt a kirohanása miatt, azonban ez az érzés eltörpült a mérhetetlen düh és csalódottság mellett. Azon gondolkodott, hogy talán őt is el kéne küldeni valahová messze. Talán Amerikába, vagy Angliába, a lehető legmesszebb Koreától.
Ilyen, és hasonló gondolataiból rángatta ki egy hang. Kopogtak.
- Szabad! - kiáltott ki, mire Hyun Joong lépett be az ajtón. Mikor odalépett az íróasztal elé, tisztelettudóan meghajolt, és csak azután nézett a vele szemben ülő szemébe. - Miben segíthetek? - villantott rá egy kedves mosolyt Ha Ra, mire a férfi arcára erőlködő, kínos arckifejezés ült ki.

- Én csak... Szeretnék elnézést kérni a tegnapi megszólalásomért, valamint azért, mert annyi probléma van velem meg ezzel a perrel... - Az utolsó szó hatására az elnök arcáról lehervadt a mosoly, ehelyett érdeklődően és megdöbbenten meredt a színészre.
- Milyen per? - kérdezte keményen a nő, és most Hyun Joongon volt a meglepődés sora. Azt hitte, hogy a jelenlegi elnököt tájékoztatták arról, hogy mi folyik az énekes körül, azonban ezek szerint rá hárult a feladat, hogy közölje a botrányt.
- A volt barátnőm terhes lett, és beperelt, bántalmazásért. Az már bizonyítva lett, hogy az apa én vagyok, és az ezzel járó felelősséget vállalom is, azonban én nem bántottam senkit - hadarta el egy szuszra a férfi, majd lehajtott fejjel csendben állt tovább.
- Hiszek neked. Azonban megkérnélek, hogy hívd fel az ügyvédedet, és tájékoztassatok engem is az ügy minden apró részletéről. Utána pedig beszélek a lánnyal is, rendben? - A nő hangja nyugodt és kiegyensúlyozott volt, nem akarta leszidni, vagy kipenderíteni az irodából a színészt. Úgy érezte, ezt a dolgot muszáj lesz megoldania, és valószínűsítette, hogy ezúttal nőként, és nem elnökként kell majd gondolkodnia. Legalábbis amikor a lánnyal beszél.

*DJ Antoine - Ma Chérie

******

Nagyon köszönöm, hogy elolvastad, légyszíves hagyj nyomot magad után, akár kommentben, akár chaten! Nagyon tudnak ám segíteni a kommentek abban, hogy leüljek a gép elé írni!

Puszillak benneteket: Rhyssa

#Díj! - Köszönöm!

Sziasztok! Nem is tudom, mit mondhatnék. Ez az első díj, amit blogger-pályafutásom alatt kaptam, és nagyon szépen köszönöm Breana C. Whinery-nek.

10 dolog magamról:
 - Hét éve írok
 - Van egy kutyám és egy macskám
 - Folyékonyan beszélek franciául, és koreaiul tanulok
 - Imádom az állatokat
 - Nincs túl sok barátom/barátnőm
 - Kissé zárkózott vagyok
 - Nagyon boyolult a családfám
 - Két fiútestvérem van, és mindkettővel öt év a korkülönbség (egy idősebb, és egy fiatalabb)
 - Imádom a fantasy-t
 - Amikor ezt írom, éppen eszem

10 kérdés, amire válaszolok:

1. Mit gondolsz, mi a fontosabb egy barátban: hűség vagy őszinteség?
Szerintem mindkettő egyaránt fontos, hiszen ha egy barát nem hűséges hozzánk, akkor hogy is nevezhetnénk a barátunknak? És ha valaki nem hűséges, akkor valószínűleg nem is őszinte.

2. Sportolsz-e valamit? Ha igen, mit és miért azt választottad? Ha nem, miért?
Igen, kosarazok. Amikor elkezdtem, éppen egy animét néztem (Kuroko no Basuke), ami nagy hatással volt rám, és akkor döntöttem úgy, hogy én márpedig igenis kosarazni fogok.

3. Melyik inspirál jobban az írásnál: zene vagy film?
Inkább a zene, és általában a videoklipek, hiszen rengeteg ötletet képes adni egy-egy jól megcsilált videó. Filmeket nem igazán nézek, így az nem is tudna inspirálni.

4. Ha kiadhatnád egy könyvedet, miről szólna és mi lenne a címe?
Mivel jelenleg is éppen egy könyvön dolgozok, így a kérdés aktuális. A történet egy nyomozóról szól, akinek a felesége egy ügy során meghal. Ezután a férfi mély depresszióba esik, és nyomozni kezd a gyilkos után, természetesen nem mint rendőr, hanem mint közember. A gyilkos keresése közben azonban furcsa nyomokra bukkan, és kiderül, hogy a felesége életben van. A házastársak ellentétes oldalon kénytelenek harcolni, és sok alkalommal fognak egymásra pisztolyt, a végén pedig egyikük meghal. A címe pedig Raisonnablement - Ésszerűen.

5. Miért kezdtél el írni és mióta?
Hét éve kezdtem el írni, amikor is nagy Naruto-fan korszakomban eldöntöttem, hogy írok egy ItachiXSakura párosítású fanfictiont. Azóta is az az egyetlen befejezett történetem.

6. A tanáraid, a barátaid vagy a szüleid tudnak a blogolásról?
A tanáraim közül csak az osztályfőnököm, a barátaim nagy része tudja, a szüleim meg tisztában vannak vele, de nem igazán foglalkoztatja őket.

7. Ki az a személy, akit a Facebookon ismertél meg és még a mai napig tartjátok a kapcsolatot?
Nincs ilyen. Illetve... Volt két lány, akikkel beszélgettünk, de valahogy a téli szünet óta már nem írogatunk, gondolom mindenkit lefoglal a tanulás.

8. Tudsz főzni? Ha igen, mit szeretsz a legjobban elkészíteni?
Igen, tudok főzni, és bár a palacsintát inkább sütjük, mint főzzük, az az, amit imádok elkészíteni, mert jó nézni, hogy a testvéreim milyen élvezettel fogyasztják.

9. Írd le a véleményedet valamelyik blogomról! (Bármit, ami csak eszedbe jut!)
Nos, a Spine Breaker-t, és a From Eden-t is olvasom, és mindkettőt imádom. Tetszik, ahogy írsz, könnyen élvezhető, és bár vannak néha számomra furcsa szófordulataid - az ilyeneket mellesleg imádom olvasni - , elképesztően szépen fogalmazol.

10. Melyik a kedvenc koreai bandád, ki a kedvenced és miért őt választottad?
Öhm... Nehéz kérdés. A BigBang és a Nu'est között egyszerűen nem tudok dönteni. Mindkét banda zenei hangzása elképeszt és elvarázsol, mégis, talán a Nu'est kicsit közelebb áll hozzám, hiszen ők voltak az első banda, akik rajongó fangirlt csináltak belőlem. Éppen ezért közülük választok, és egyértelműen Ren a kedvencem. És hogy miért? Elég csak ránézni, és meghallani a hangját.

10 kérdés a jelölteknek:

1. Mióta blogolsz, és miért kezdted el?

2. Mi a kedvenc zenei műfajod?

3. Félsz valamilyen állattól? Ha igen, melyik állat az, és miért?

4.Melyik a kedvenc könyved?

5. Melyik a kedvenc évszakod, és miért?

6. Milyen blogokat olvasol szívesen?

7. Írj véleményt egy tetszőleges, általad kedvelt blogról!

8. Van olyan barátod, akit bloggerként ismertél meg, és még mindig tartjátok a kapcsolatot?

9. Van kedvenc idézeted? Ha van, melyik az, és miért szereted?

10. Szereted a csokit?

10 9 jelölt:

1. Faith Katherine Emerson
2. Ciara Coldman
3. Nicolette F.
4. Brooklyn Lovegod
5. Carley Styles
6. H. Italy
7. Nero Roosie
8. Anastasia Crine
9. Raistlin

4. fejezet - Ne menj...

Sziasztok! 

Mint láthatjátok, meghoztam az új részt, ami nem lett olyan izgalmas, mint az előzőek, de valójában inkább egy átvezető-fejezetnek szántam. Remélem örültök, és hogy tetszeni fog. 

*****

Szinte érezni lehetett a feszültséget, ami úrrá lett a teremben jelenlévőkön. Ha Ra megpördült a tengelye körül, és szembe fordult Hyun Binnel. Meredten bámult a másik nyílt tekintetébe, szemeiben a düh apró szikrái látszódtak megcsillanni. Nem szólalt meg, szinte megfeledkezett a külső megfigyelőként jelenlévő BigBang tagokról, és arról, hogy éppen le akarta torkollni a vele szemben állót. Csak bámulta azokat a mélybarna szemeket, melyek egy ízben megrémisztették, másrészt pedig arra sarkallták, hogy kiálljon magáért, szálljon szembe a férfival. Ez a kettősség érzése még akkor is megmaradt benne, mikor nem törődve a teremben lévőkkel kicsörtetett az ajtón. Hallotta, hogy a nevét kiáltják, de ezt figyelembe sem véve rohant a liftig, majd mikor az egy gombnyomásra kinyílt, belépett a szürke, fémesen csillogó falak közé.

Nem volt egyedül. Bár az elején észre sem vette a másik személyt, annyira a gondolataiba mélyedt. Kellett egy kis idő, hogy felocsúdjon, és csak ez után pillantotta meg a fekete bőrdzsekibe és kék csőfarmerba öltözött Kim Hyun Joong-ot.

- Ne haragudj, nem figyeltem - kért bocsánatot Ha Ra illedelmesen, meghajolt, majd egy fáradt mosolyt villantott a jelenleg a háta közepére sem kívánt személyre. Az ugyanezzel a mozdulattal megadta a tiszteletet a felettesének, utána pedig a liftajtóhoz - és ezáltal a nő mellé - állva várta az érkezést.

Nem zajlott le semmiféle beszélgetés kettejük között a liftben, ám miután a férfi kilépett, és kezdett becsukódni az ajtó, még hátrafordult.

- Ez még csak az első nap, Ha Ra-ssi.

A nő nem tudta mire vélni a kimondott szavakat. Csak meredt az előtte lévő fém felületre, miközben az agya egyfolytában járt, egyszerre több dolgon is. Remélte, hogy Tae Pyung nem követi az irodájába, és elmélkedett a Hyun Joong által kimondott szavak jelentőségén.

“Még huszonkilenc nap, és megszabadulok ebből a Pokolból. Nem tart sokáig, és visszatérhetek a régi életembe. Addig pedig a legjobbat kell kihoznom magamból “ - gondolta komoran az elnök. Kihúzta magát, és egyenes háttal lépett ki a fém szállítóeszközből a tizedik emeleten. A bizarr színárnyalatok ismét elborzasztották, ám próbált tudomást sem venni a kriptaszerű hangulatról, magabiztos léptekkel vonult végig a folyosón, majd belépett a sokkal kellemesebb árnyalatokkal rendelkező irodába, ahol ismételten nem volt egyedül.

Min Ho ott állt az ablak előtt, karba tett kezekkel, vidáman mosolyogva. Látszólag nagyon örült valaminek, vagy legalábbis azt a benyomást akarta kelteni, mintha ez így lenne.

 - Mit szeretnél? – kérdezte a nő, miközben felsóhajtva közelebb lépett a másikhoz. Az leeresztette a kezeit, és megfogva Ha Ra vállát, megszólalt.

 - Látogassuk meg a szüleid sírját!

******

Hyun Joong-nak fogalma sem volt arról, miért mondta azt, amit, ott a liftben. Egyszerűen csak kicsúszott a száján, nem tudta korlátozni magát úgy, ahogy általában. Nem akart gonoszkodni a lánnyal, egyszerűen csak látta rajta, mennyire kifordult önmagából az első találkozásuk, és a megbeszélés óta. Mintha nem is ugyanaz a személy lenne. A komoly üzletasszonyból egy látszólag összetört, ijedt nő lett, legalábbis ezt mutatta magáról.

Persze, a férfinak fogalma sem lehetett az évfordulóról, és az ez okozta fájdalomról, amelyet a lány próbált elnyomni. Az idolnak fogalma sem volt róla, hogy melyik a valódi énje, melyiket kéne annak tekintenie.

A stúdióban már csak reflexből énekelte fel a dalt az albumra, a gondolatai teljesen máshol jártak, nem tudott koncentrálni. Ha Ra viselkedése szörnyen kíváncsivá tette, egyszerűen nem tudott másra koncentrálni. A téma bent ragadt az elméjében, még a lakásába való visszatérés után sem volt képes másra gondolni.

„Bár tudnám, mi ilyen furcsa abban a nőben! Mintha a személyisége egyszerre taszítana és vonzana. Olyan az egész, mint valami rossz romantikus film. Bár, ahogy magamat ismerem, lehet, hogy az zavart meg, hogy nem olyan, mint a többi lány.”

Sokáig gondolkozott még ezen, miközben lezuhanyozott, átöltözött, majd elindult vissza forgatni - elvégre még hátra voltak az éjszakai jelenetek.

******

Ha Ra határozottan elutasította Min Ho temetői látogatásra irányuló ajánlatát. Ugyan a férfi csalódottan vette tudomásul a választ, nem volt hajlandó távozni az irodából, csak amikor a lány kihasználva a felettesi helyzetét utasította, hogy menjen vissza dolgozni.

- Tudtommal jelenleg a Faith című sorozaton dolgozol. Nem kellene gyakorolnod hozzá a szövegedet? - kérdezte az elnök, szúrósan rápillantva a férfira. Az pedig, értve a célzást, meghajolt az íróasztal mögött ülő nő felé, majd kisétált az irodából, így a lány egyedül maradt a papírmunkával és a gondolatokkal.

Rengeteg mindent kellett átnéznie, egyáltalán nem érezte késznek magát a feladatra, hogy egy ekkora céget vezessen. El kellett intéznie a lakásokat a BigBang-nek, a havi kiadásokat a minimálisra csökkenteni, a bevétel növelésére pedig tervezetet készíteni. A lehető legnagyobb különbséget akarta elérni a két összeg között, akármennyire is tűnt lehetetlennek ez a cél.  Viszont ahhoz, hogy ezeket véghezvigye, először is tapasztalatokat kellett szereznie, tanulnia kellett, fel kellett frissítenie a főiskolán tanultakat.

Egészen addig dolgozott, amíg be nem sötétedett. Koromfekete volt az égbolt, mikor felnézett a sok-sok fehér lapból. Szemei előtt fényfoltok cikáztak, nyaka elgémberedett, háta megfájdult a görnyedt testtartástól. Úgy döntött, ideje hazamenni, lefürödni, majd lefeküdni aludni. Így hát elrendezte a papírokat, kicsit rendet rakott az íróasztalon, majd fogta a kocsikulcsát, a kabátját és a táskáját, majd kilépett az irodából.

Ismét végighaladt azon a folyosón, amelyet a legjobban utált az egész épületben, majd beszállt a liftbe.

Végre a végéhez közeledett az első nap. Nem telt el gyorsan, sőt, mi több, Ha Ra még sosem érezte ilyen lassúnak az idő folyását. Örült, hogy haza mehetett, és reménykedett, hogy a másnapi új nap egy új kezdetet is jelent mindegyikőjük számára.

Az elnök úgy gondolta, hogy mielőtt hazamenne, ellátogat az étterembe, megnézni, hogy minden rendben van-e. Na, nem mintha nem bízna az embereiben, csak ott volt az az enyhe aggódás, amit az élete értelmének hátrahagyása jelentett. Félt, hogy valami rossz történt, bár tisztában volt vele, hogy nem valószínű.

Hiányzott neki a jól összeszokott csapat, azok a személyek, akiket ténylegesen a barátainak nevezhetett, akik előtt nem kellett megjátszania magát.

Megörült annak, amikor az étterem utcájába érve meglátta, hogy még égnek a lámpák az üzletben. Belépett az üvegajtón, mire minden szempár rá irányult.

 - Üdv főnök! Azt hittem, most nem látjuk egy darabig – nevetett rá a nőre Dak Ho, a szakács. Ha Rát váratlanul érte a szívélyes köszöntés, de mosolyogva fogadta a többiek vidámságát.

 - Hát tudok én nélkületek élni? –szólalt meg,ezzel mintegy választ is adva a ki nem mondott, levegőben lógó kérdésekre, majd odasétált a pultnál egy kis külön asztalon álló vendégkönyvhöz.

Mindig ezt csinálta; elolvasta a kis könyvecskékben lévő véleményeket, hogy a vendégek mivel nem voltak megelégedve, vagy éppen hogy mivel nem.

Semmi újat nem talált benne, így a könyvjelzőt a lapok közé hajtva becsukta azt, majd az alkalmazottak felé fordult.

 - Mit szólnátok hozzá, ha innánk valamit? Ma este én állom. – Hirtelen ötlet volt, de a lány úgy érezte, társaságra van szüksége. És piára. Sok piára.

Pedig úgy oka nem is igazán volt arra, hogy lerészegedjen, de – még ha csak átmenetileg is – de el akarta felejteni az aznap őt ért rengeteg érzelmet.

A többiek vonakodtak elfogadni az ajánlatot, azonban mikor a nő hozzátette, hogy „Ma este kiihattok a vagyonomból. Nem jöttök?”, a lányok elrohantak átöltözni, a fiúk pedig levették a kötényeket, felkapták a kabátjukat, és kint megvárták őket. Együtt indultak el az egyik utcai árushoz, ahol letelepedtek egy hosszabb asztal köré.

Ha Ra úgy érezte, most pont erre a fajta harsányságra és társaságra van szüksége az egész napos formalitás után.

Pár üveg soju után – amit közösen fogyasztottak el, természetesen – hirtelen kedve támadt karaoke-bárba menni. Énekelni akart, a kedvenc számait akarta hallgatni a saját előadásában.

Felvetette az ötletet a már legkevésbé sem józan társaságnak, akik kitörő örömmel fogadták azt. Így hát elindultak az egyik ilyen üzletbe, egymást karon fogva sétáltak Szöul főutcáján.

Egy félrészeg, ártalmatlannak tűnő társaságnak tűntek, akik csütörtök este jól akarták érezni magukat. Részben azok voltak, amit láttattak, másrészt viszont mindegyikőjük cipelt valami hatalmas terhet a vállain.

A szórakozóhelyen még jobban leitták magukat, olyannyira, hogy az este végén már szerelmes dalokat énekelve sírtak egymás vállán. Az elnök az egyik pincérnővel, Eun Seo-val összeölelkezve táncolt egy lassú számra, miközben az alkalmazott panaszkodást hallgatva próbált együttérezni a nővel. Olykor lebiggyesztette az alsó ajkát, máskor a nála sokkal részegebb táncpartnerével nevetett.

Éjfél körül úgy döntöttek, ideje lenne végre hazamenni, így a lány mindenkinek fogott egy taxit, és a sofőrnek bediktálta a címet. Ezután ő is haza indult, azonban ahelyett, hogy ő maga is beszállt volna egy autóban, inkább gyalog elindult az utcában.

Nem koncentrált a külvilágra, csak élvezte az alkohol bódító hatását. Tulajdonképpen semmire sem gondolt, csak haladt előre, végig az ismerős utakon, csakhogy akármennyire nem akarta, újra és újra bekúszott a látóterébe a két volt legjobb barátja képe, amikor becsukta a szemeit.

Az egyik pillanatban, amikor túl sokáug hagyta lehunyva a szemhéjait, nekiütközött valakinek. A személynek túlontúl ismerős illata volt, olyasmi, ami egyik pillanatról a másikra beleivódik az ember elméjébe. Ha Ra meghajolt, bocsánatot kért, majd felnézett az idegen arcába. A csokibarna íriszek azonnal magukra vonták a lány tekintetét, így azokba belemélyedbe feledkezett meg a valóságról. Olyannyira elmerült bennük, hogy fel sem ismerte a vele szemben állót, amíg az meg nem szólalt.

 - Ha Ra-yah? Te részeg vagy? – kérdezte Lee Min Ho, miközben a derekánál fogva elkapta a szédelgő lányt. Érezte rajta az olcsó alkohol szagát, és látta, hogy nincs magánál.

 - Csak ittam egy kicsit. A mai nap után szükségem volt rá – felelte a legkevésbé sem józan nő, az állapotához képest eléggé összeszedetten.  – Tudod, hogy ma van az évforduló… Az évfordulója a megismerkedésünknek. Emlékszel arra a napra, ugye? Te vígasztaltál meg. Jaj, annyira hiányoztál, amikor elmentél. És annyira bántott, hogy egy szó nélkül tetted ezt… El sem búcsúztál, és ezért még mindig haragszom… - Csak úgy dőlt belőle a szóáradat, nem tudta abbahagyni.
A részeg ember mindig igazat mond – futott át a színész agyán a mondás, és ez elgondolkodtatta. – Pedig elbúcsúztam. Megkértem Tae Pyung-ah-t, hogy mondja meg neki, hogy nem volt időm arra, hogy találkozzunk, és hogy nagyon sajnálom. Ezek szerint nem mondta el neki.

 - Inkább gyere, hazakísérlek. Merre laksz most? – tette fel a létfontosságú kérdést Min Ho, mire Ha Ra lediktálta a címet.

Azóta sem költözött el onnét? – tette fel magában a kérdést a férfi, amelyet több másik követett. Tisztában volt vele, hogy a lány a szülei halála után, mikor elég idős lett, eladta a közös házukat, és vett egy kis lakást az egyetemhez közeli utcában, azonban azt nem gondolta volna, hogy azóta is ott él.

Miközben a színész elmerült a gondolataiban, Ha Ra elindult hazafelé. Bizonytalanul lépkedett az aszfalton, ám Min Ho ezt csak akkor vette észre, amikor megbotlott. Az idol a lány után kapott, és még időben fonta a dereka kőré a karjait, nehogy elessen.

 - Menjuk, Ha Ra-yah. – Olyan gyengéden és lágyan ejtette ki a szavakat, mintha csak egy kisgyerekhez beszélne.

Ezután nem beszéltek többet. A szeptemberi hűvös levegő hatására az elnök feje is kitisztult kissé, így tudta, hogy azok után, amiket mondott, nem kellene megszólalnia.

Alig tíz perc múlva már a lakásban voltak. A nő már félálomban volt, úgy kellett betámogatni a hálószobába. A férfi lefektette az ágyra, majd lehúzta a kényelmetlen magassarkúkat a lány lábáról. Ezután indult volna ki, de egy motyogó hang megállította:

 - Ne menj…

*****

Remélem tetszett, a véleményeteket kíváncsian várom itt kommentben, chaten, vagy akár a facebook-profilomon is! 

Rhyssa Gray 

3.fejezet - A találkozás

Sziasztok! Mélységesen sajnálom a késést, és azt, hogy noha múlt hétvégére igértem az új részt, mégsem sikerült vele elkészülnöm. Ugyan ez a fejezet sem lett a megfelelő hosszúságú (szerintem), de remélem élvezhető. 

Jó szórakozást hozzá!

**********

- És az éjszakai kimenővel mi van? Az első kettőt megértem. De a harmadikat sehogy sem vagyok képes felfogni… - rázta a fejét a lány úgy, mintha fogalma sem lenne a dologról, noha tisztában volt ennek az okával.

- Hát az… - kezdett volna bele Seung Hyun, azonban nem tudott egy normális érveket felsorakoztató magyarázatot adni. Helyette Ji Yong vette át a szót, aki először is rámosolygott Ha Rára, és csak azután szólalt meg.

- Pedig a válasz egyszerű, Ha Ra-ssi. Fiatalok vagyunk, szeretnénk élvezni az életet - mondta a szőke, mire a többiek helyeselve bólogattak. Az elnök felsóhajtva megmasszírozta az orrnyergét, majd egy darabig csendben maradt. Átgondolta a helyzetet, hogy a fiúk mit akarnak, és kompromisszumot ajánlott.

- Rendben. Mivel mindannyiótoknál fiatalabb vagyok, megértem, hogy bulizni akartok, azonban ti is értsétek meg az én álláspontomat: Amíg ti házon kívül vagytok, addig én nem tudom garantálni a biztonságotokat. És ha valamelyikőtökkel bármi rossz történik, akkor az a cég kárára válhat. Szóval mit szólnátok ahhoz, ha kaptok két külön lakást, egy két és egy három szobásat, egy tetkó fejenként, de nem lehet semmi kompromittáló, és havi egy éjszakai kimenő. Ennyit tudok ajánlani nektek úgy, hogy ne legyen belőle problémája a vállalatnak. Valamint, ha bármi botrány lesz ezekből, visszaköltöztök a kollégiumba, és a bulik megszűnnek - nézett végig kérdően a srácokon a elnök, a beleegyezésükre várva. Pár pillanatra csend lett a helyiségben, majd egymással egy-egy pillantást váltva egyszerre bólintottak. - Akkor ezt megbeszéltük. Elmehettek.

A fiúk felálltak, meghajoltak, majd szó nélkül kiléptek az iroda ajtaján. Egyedül Ji Yong maradt ott, kíváncsian fürkészve a lány arcát. Ha Ra viszonozta a pillantását, kérdően nézett a vele szemben álló szőke hajú idolra.

- Mit szeretnél? - kérdezte, miközben sóhajtva lehunyta a szemét, ahogy hátradőlt a fekete bőrfotelben.  Elképzelni sem tudta, mit akarhat a másik, így csak csendben várta, amíg megszólal.

- Lenne egy kérdésem - mondta komolyan, mire a barna hajú ráemelte a tekintetét és felvonta a szemöldökét, ezzel ösztökélve folytatásra a szőkét.  - Ha Ra-ssi, ön valóban fiatalabb nálunk?

A lányt meglepte a kérdés, csodálkozva meredt Ji Yongra, majd felnevetett. Jóízűen, szórakozva, és talán egy kicsit szarkasztikusan. Hitetlenkedéssel teli íriszeit a vele szemben állóra emelte, majd megszólalt.

- Ez tényleg ilyen fontos? Vagy netán derogál, hogy egy nálad fiatalabb alatt dolgozz? - A gunyoros hangnemre az idol meglepetten figyelt fel.. Aztán a lány folytatta. – Igen, fiatalabb vagyok. Júliusban töltöttem a huszonkettőt. Elégedett vagy a válasszal? Esetleg kíváncsi vagy még valamire velem kapcsolatban? – kérdezte meg a lány, majd mikor a szőke megrázta a fejét, ő újra lehunyta a szemét. – Akkor kérlek, menj el.

Mikor az idol elhagyta a szobát, Ha Ra ismét elmerült a gondolataiban. Nem volt benne biztos, hogy ő valóban idevaló-e. Jól tette vajon, hogy elvállalta a cég vezetését? Bár végülis nemigen volt választása, elvégre nyíltan megfenyegették, hogy ha nem áll a vállalat élére, tönkreteszik azt, amiért egész addigi életében dolgozott.

Megrázta a fejét. El akarta terelni a figyelmét ezekről a kétségbeejtő gondolatokról, így elhatározta, hogy elmegy, körbenéz a stúdiókban. Felkelt a fotelból, majd kilépett az iroda ajtaján. Rámosolygott a titkárnőre, aki az ajtó melletti asztal mögött ült, mire az felállt és meghajolva üdvözölte. Végighaladt a vörös-fekete folyosón, amelyet még mindig bizarrnak talált, majd a liftbe beszállva megnyomta az ötödik emelet gombját. Út közben egyszer sem állt meg a felvonó, így egyedül volt, amikor kiszállt. Mikor kilépett a nyíló ajtók mögül, meglepődve vette észre, ahogy minden szempár rá szegeződik. A dolgozók és idolok egyaránt meghajoltak, majd egyszerre köszöntötték a nőt.

- Jó napot, elnök asszony! - A tisztelettudó hangnemre és a gesztusra Ha Ra elnevette magát, mire kíváncsi tekintetek kereszttüzében találta magát - ismét.

- Nincs szükség a formalitásokra. Ugyan az elkövetkező időben én leszek a felettesetek, nem igénylem az “elnök asszony”, “asszonyom” vagy egyéb megszólításokat. A nevem Kim Ha Ra, bár ezt valószínűleg az itt lévők közül már mindenki tudja. Arra kérlek benneteket, hogy ezen a néven szólítsatok ha lehetséges. Valamint nyugodtan lehet tegezni. Örvendek a találkozásnak. - Rövid és hatásos bemutatkozás volt, a jelenlévők mosolyogva tapsolták meg.

Mikor felemelkedett a hajlott testtartásából, tekintete egy mélybarna szempárral találkozott össze. Rögtön megismert a tulajdonosát, de a hirtelen rátörő zaklatottságát elnyomva, ugyanúgy mosolygott rá az emberekre.

- De ha kérhetem, mindenki térjen vissza a munkájához. - Ha Ra hangjában határozottság és egy kis szigor csendült, amikor kimondta a szavakat. Ezután mindenki folytatta az aktuális elfoglaltáságát, így a nő feltűnés nélkül sétálhatott oda az ablakon kibámuló ismerőséhez. Mikor az meghallotta a lépteit, óvatosan hátrapillantott, majd megfordult. Tekintete nem árulkodott semmilyen érzelemről, bármit is váltott ki belőle a viszontlátás. Közönyös volt a lánnyal szemben, noha végignézett a lány nőies alakján, és megállapította magában, hogy Ha Ra csinosabb lett, mióta két éve utoljára találkoztak.

- Szia - köszöntötte a férfi a régi ismerősét. Hangjában nem volt semmi, ami gyengédségre utalt volna, pedig nem volt közönyös a másikkal szemben. Csak azt mutatta, hogy olyan.

- Szia.

A beszélgetésük tulajdonképpen ennyiből állt. Csak álltak egymással szemben, és bámulták egymást, mint régen. Mindent ki tudtak olvasni egymás tekintetéből, tudták, mire gondol a másik. Mintha mindig ugyanazon a hullámhosszon lettek volna. Értették egymást, úgy, mint soha senki mást. Talán pont ez volt az, ami egymáshoz vonzotta őket: a hasonlóság, és hogy ennek ellenére mégis különböztek.

- Találkoztam Tae Pyunggal - jelentette ki végül a lány komoran, mire a férfi felsóhajtva megszakította a szemkontaktust, és visszafordult az ablakon túli világhoz. Tudta, érezte, hogy valamit mondania kellene, mégis csendben maradt. Sejtette, hogy közös barátjuk nem fogja visszafogni magát, ha találkozhat Ha Rával, azonban arra nem számított, hogy már az első nap meglátogatja.

Ahelyett, hogy a nő kijelentésére reagált volna, új témát vetett fel, amely egy fájdalmas ügyet érintett. Vajon az volt a célja vele, hogy megbántsa a másikat, hogy fájdalmat okozzon? Vagy csak legjobb barátja gyerekességéről akarta elvonni a figyelmet? Talán kicsit mindkettő.

- Ma van tíz éve, hogy találkoztunk. Emlékszel? - kérdezte, szeme sarkából a most már mellette állóra pillantva, azonban Ha Ra látszólag nem ingott meg.

Erősnek érezte magát, törhetetlennek. Az érzéseinek és az emlékeinek gátat vető falat megerősítette, így mosolyogva vette tudomásul a kérdést. Sejtette, hogy elő fog kerülni a téma, csak azt nem, hogy milyen szövegkörnyezetben. Ezért hát egyetlen apró szócskával válaszolt, a szívébe hasító fájdalomról tudomást sem véve.

- Igen.

Hogy is nem emlékezett volna? Tisztán rémlett fel előtte annak a napnak a története.

„Hét ágra sütött a nap, amikor kiszállt az autóból, amiben a szüleivel együtt utaztak. Az iskolába tartott. 2015. szeptember 17. hétfő. Az iskola harmadik hete kezdődött. A fekete autó elindult, ő pedig utánuk integetett. Azonban mikor elfordult, hogy besétáljon az intézmény kapuján, fékcsikorgást, majd egy csattanást hallott. A legrosszabbra gondolva fordult hátra, és szörnyű látvány tárult a szeme elé. A jármű, amiből éppen kiszállt, összeroncsolódva hevert az út közepén. Felsikított. Sokként érte a látvány, mikor odafutott a roncshoz. A szülei élettelen teste, beszorulva, véresen.  Inkább tűnt egy horrorfilmbe illő jelenetnek, mint a valóságnak. Aztán már csak egy meleg kezet érzett az arcán, amely eltakarta a szemét.

- Ne nézz oda - hallotta a lány a suttogást a füle mellett, majd azt érezte hogy az a valaki megfordítja, így fejével a nála jó pár centivel magasabb fiú mellkasának ütközött. Arcán elkezdtek csorogni a könnyek, ahogy túllépett a kezdeti megdöbbentségén. Belefúrta a fejét az őt ölelő fiú nyakhajlatába, miközben az csak a haját simogatva csitítgatta.”

- Hogy is ne emlékeznél? - kérdezte a férfi, miközben elmosolyodott a saját bolondságán. - Sajnálom, hogy felemlegettem. Nem állt szándékomban megbántani - pillantott rá az ablakon kifelé meredő lányra.

Ha Ra nem válaszolt, csak szomorúan elmosolyodott, megfordult, majd elindult az egyik folyosó felé, ahová az volt kiírva, hogy “Stúdiók”. Szó nélkül hagyta ott a másikat, amit az meg is értett. De aztán egy hirtelen gondolattól vezérelve a nő mégis visszafordult, és mosolyogva, mégis szigorúan megkérdezte:

- Neked egyébként nem felvételed lenne? Csak úgy kérdezem. - Ahogy kíváncsian a másik szemébe nézett, a férfi késztetést érzett arra, hogy elmosolyodjon és megölelje, úgy ahogy régen. Oltalmazón, védőn, ahogy egy kisgyereket szokás, hogy megvédjék őt a világ gondjaitól.

Azzal azonban egyikük sem volt tisztában, hogy Kim Tae Pyung dühösen és féltékenyen figyeli kettejük párosát. Kívülről egészen másmilyennek látszott a beszélgetés: mintha a régi szerelmesek ismét egymásra találtak volna. Játékosnak, ismerkedőnek tűntek egymással szemben, a kezdeti ridegséget leszámítva. A külső megfigyelőnknek kedve támadt oda nem illő szavakkal jellemezni a nőt féltékenységében, mégsem tette. Szerette őt, mióta megismerkedtek, mióta közös barátjuk révén először találkoztak.  Azonban tudta, hogy Ha Ra mást szeret. Ahogy ránézett Min Ho-ra, ahogy rámosolygott... Rögtön meg lehetett mondani abból a tekintetből.

- Talán. A manager közölte, hogy az elnöknő iránti tiszteletből mindenki vonuljon ki a hallba - felelte a feltett kérdésre az énekes, mire a nő elnevette magát.

- Komolyan? Ugye csak viccelsz? - kérdezte hitetlenkedve. Nem gondolta volna, hogy ilyen nagy felhajtást csapnak az ideiglenes munkába állása körül. Ahogy belegondolt, hogy ez a sok ember csak azért csődült ide az ötödik emeleti aulába, hogy őt üdvözöljék.

- Csak nem azt gondolod, Ha Ra-yah, hogy nem kavart nagy port az ideiglenes elnökünk?

Az újonnan megjelenő Hyun Bin hangja élesen vágta ketté a kettejük közt feszülő átmeneti csöndet. Mindketten rákapták a tekintetüket, és míg Ha Ra rémülettel vegyes dühvel meredt a színészre, Min Ho elmosolyodva fogott vele kezet. A nő nem szólt Tae Pyunghoz, inkább csak elfordult és visszament dolgozni.

- Ennek meg mi baja? - nézett a lány után Min Ho, miután egy furcsálló pillantást villantott a mellette állóra. Az csak megvonta a vállát, mintha semmiről nem tudna, és Ha Ra után ment.

Min Honak fogalma sem volt arról, mit kéne tennie: Utánuk menjen, vagy eredjen a dolgára? Hát, végülis teljesen mindegy, melyiket választja, ígyis-úgyis azon a folyosó kell végigmennie.

Ha Ra ugyan elmondta neki, hogy találkozott Tae Pyunggal, de arra még gondolni sem akart, hogy a találkozás rosszul sült el.

A nő minél messzebb akart kerülni a két férfitól. A reggeli beszélgetése után Hyun Binnel úgy gondolta, nem lenne jó, ha hármasban beszélgetnének. Végigsietett a folyosón, egyenesen afelé a próbaterem felé, ahol éppen a BigBang tartózkodott. Benyitott az ajtón, mire az éppen táncoló fiúk megálltak, és meglepetten néztek az elnökre.

- Mit keres ön itt, Ha Ra-ssi? - kérdezte meg Ji Yong, furcsállóan nézve rá.

- Én csak… - kezdett volna szabadkozni, azonban a nyíló ajtó hangja félbeszakította.

- Ha Ra-yah…

**********

Remélem tetszett! Ha igen, ha nem, légyszives hagyj nyomot magad után, akár itt kommentben, akár chaten!

Puszi: Rhyssa

2.fejezet - Az első nap

Sziasztok, meg is hoztam a következőt, jó szórakozást hozzá! A sok késésért pedigelnézést kérek, csak hát nem sok időm van írni a suli miatt... 

******************

„  - Min Ho oppa… Miért hagytál el? Hová tűntél? – a barna hajú lány hangja gyengének és legyőzöttnek hallatszott, mikor a férfival beszélt. Általános magabiztossága eltűnt, helyét szomorúság és csalódottság vette át. Mikor a másik szemébe nézett, még mindig elgyengültek a lábai, és pillangók repkedtek a gyomrában. Régen szerette őt, ugyanis miután a szülei még fiatalkorában meghaltak (alig töltötte be a tizennégyet, amikor ez megtörtént), Lee Min Ho volt a támasza, aki segítette mindenben.

A kérdéseire nem kapott választ. A férfi csak elmosolyodott, majd megfordult és elsétált. Ha Ra lábai nem mozdultak, nem tudott utána menni, így csak figyelte, ahogy az ekkorra már felnőtt férfi eltűnik a sötétben.”

 - Oppa! – kiáltott fel a lány, miközben felült az ágyban. Szemei kipattantak, gyorsabban vette a levegőt. – Csak egy álom volt. Csak egy álom… - mondta, miközben rápillantott az ágya mellett álló digitális órára.

„ 2015. Szeptember 17. Ma van tíz éve annak, hogy meghaltak. Egy évtizede már annak, hogy megismertem Őt.” – Gondolatban felsóhajtott, miközben eszébe jutottak annak az éjszakának a képei. Nem sírt, egy könnycseppet sem hullajtott már, hiába villantak fel az emlékképek, melyeket eddig minden évben, ezen a napon újra és újra betonfalak mögé zárt. Már megszokta, hogy időről-időre előbukkan egy-két szörnyűség a képzelt határok mögül, így aztán megtanulta, hogyan söpörje őket félre, és álljon neki a napi teendőinek.

Érzéketlennek hangzik, nem igaz? Pedig ő csak próbál élni. Túlélni.

Ha Ra felkelt a fekvőhelyéről, még egyszer rápillantott az órára, ami negyed hetet mutatott. Ásított egyet, nyújtózkodott, majd elindult a fürdőszobába, hogy elvégezze a reggeli teendőit: lezuhanyozott, fogat mosott, megcsinálta a sminkjét, majd a fürdőből nyíló gardróbba sétált, hogy kiválassza a ruháját a cégnél töltött első napra. Végül a szürkés smink mellé egy sötétszürke, testhez simuló ruhát választott. Az iratait és néhány tollat is bepakolt a táskájába a telefonjával, a tabletjével és az egyik pendrive-jával együtt. Felcsatolta a szürke karóráját a csuklójára, majd megnézte az időt. Úgy gondolta, hogy még van ideje egy kávéra, ezért kiment a konyhába és készített magának egyet, sok cukorral és tejjel. Miután ezzel is végzett, fogta a kocsi kulcsot és elindult ki a házból. Bezárta a bejárati ajtót, megfordult, majd beszállt a vele szemben álló ezüstszínű Audi R8-asába.

Nem lakott messze a cég központjától, de valamiért nem volt kedve sétálni. Öt perc alatt odaért autóval, megállt az épület előtt, majd kiszállt. Nem érdekelték az őt bámuló kíváncsi tekintetek, csak besétált az épületbe. Mivel nem volt tisztában vele, hogy merre található az iroda, odament az ajtóval szemben található információs pulthoz.

 - Jó napot! Azt szeretném megtudni, merre található az elnöki iroda. Tudna nekem segíteni? – kérdezett rá mosolyogva a monitort figyelő szemüveges lánynál. Az felpillantott, majd arcán meglepődöttséggel ugrott fel a székből, és meghajolt.

 - Jó napot kívánok, elnök asszony! – mondta tisztelettudóan, ám hangjába egy kis feszültség is vegyült. Ha Ra szórakozottan felnevetett a szavak hallatára.

 - Ugyan, nem kell ennyire mereven viselkedni, és az „elnök asszony” megszólítás sem elvárt. Én nem vagyok olyan, mint Jin Ho.

A lánynak egyáltalán nem volt kedve jópofizni senkivel, viszont azt sem akarta, hogy az emberek egy hárpiának gondolják. Ezért hát mosolyt erőltetett az arcára és úgy viselkedett, mint aki szívesen jön ide.

 - Szóval… Meg tudná mondani, merre található az elnöki iroda? – kérdezte meg még egyszer, amire kíváncsi volt.

 - Ó, hogyne. Elnézését kérem – hajolt meg újra, majd belekezdett a magyarázatba. Elmondta, hogy a legfelső, tízedik szinten kell kiszállni a liftből, majd a folyosó végén elhelyezkedő utolsó ajtó nyílik a lány által keresett helyiségbe.

 - Köszönöm szépen – biccentett Ha Ra mosolyogva, majd elindult a lifthez. A korai időponthoz képest elég sokan voltak az épületben, így a lift is zsúfolásig telve volt. Sokan bámulták az ideiglenes elnököt, és ő, ahányszor tekintete találkozott valaki máséval, rámosolygott.

A lift majdnem minden emeleten megállt, és a lány már a türelme határán volt, mikor a lift hangosbemondója utoljára megszólalt: 10. emelet. Felsóhajtott, majd kilépett a folyosóra. A padlón vörös szőnyeg volt leterítve, a falak pedig fekete színekben pompáztak, mintha nem is egy irodaházban lenne, hanem egy forgatási helyszínen. A lifttel szembeni ajtó mellett egy fehér íróasztal állt, az mögött pedig egy titkárnő ült, aki a lány érkezésekor felállt és meghajolt.

„Kissé… Morbid ízlése van Jin Ho-nak. Mintha egy kriptában lennék” – gondolta Ha Ra, miközben fintorogva végignézett a helyiségen. – „ Vajon az iroda is hasonlóan néz ki?”

Szerencsére a gondolata nem bizonyosodott be, ugyanis mikor benyitott az egyszerű faajtón az első, amit megpillantott a vele szemben lévő üvegfal volt. Az "ablak" előtt egy íróasztal állt, az mögött pedig egy szék. Az ülőalkalmatosság Ha Rának háttal állt,  így nem  vehette észre a benne ülőt. A lány csak gyönyörködött a kilátásban, miközben egyre közelebb sétált az üveghez. Már  az íróasztal mellett járt, mikor észrevette a szobában tartózkodó másik személyt.

- Tetszik a kilátás, Ha Ra-yah? - hallotta maga mellől a mély férfihangot, mire meglepetten odafordult. Mikor meglátta a másik arcát, döbbenet kúszott az arcára, majd harag, végül mindkét érzelmet elnyomva szólalt meg, hangjában távolságtartással.

 - Mit keresel itt? – kérdezte mélyen a másik sötétbarna szemeibe nézve. A benne lévő dühtől és feszültségtől szikráztak az elnök szemei, és legszívesebben megütötte volna a másikat, ám tisztában volt vele, hogy ezen a helyen ezt nem teheti meg.

 - Mi ez a hangnem az oppáddal szemben? Mintha haragban váltunk volna el egymástól… És miért is ne jöhetnék meglátogatni téged? – kérdezte a másik nevetve, miközben felállt a székből. – Még ölelést sem kapok?

Mikor a férfi kitárta a karjait Ha Ra elhúzódott, és odasétált közvetlenül az ablak elé.

 - Tűnés innét. – Nem válaszolt a feltett kérdésekre, sőt, figyelembe se vette őket. Csak az járt a fejében, hogy minél előbb szabadulni akar a kialakult helyzetből. Tudta, hogy semmi jó nem sül ki abból, ha sokáig marad kettesben a másikkal, tekintve kettejük közös múltját.

 - Ugyan már, Ha Ra-yah. Csak nem félsz tőlem? – A lány nem fordult meg, de érezte, hogy a másik egyre közelebb megy hozzá. Kezdte úgy érezni magát, mint egy sarokba szorított állat.

 - Menj. El. – Ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt megfordult. A megváltozott testhelyzetnek köszönhetően szembetalálta magát a másik mellkasával, így felemelte a fejét, hogy a szemeibe tudjon nézni. – Mint a felettesed mondom ezt, Kim Tae Pyung. Illetve… Hyun Bin.

 A férfi sóhajtott egyet, majd felnevetett.

 - Sejthettem volna, hogy úgyis elküldesz. Mindig is csak a második voltam, nem igaz? Ide se kellett volna jönnöm – mondta, majd elfordulva a lánytól az ajtó felé vette az irányt. Már nyúlt a kilincsért, amikor hátrapillantott, és megszólalt. – Mellesleg… A papírok, amiket kértél, az asztalon vannak. Jó munkát, elnök asszony. – A megszólítást kihangsúlyozta, ezzel is kimutatva azt, hogy mennyire nincs ínyére a felettes-beosztott kapcsolat.

Mikor a férfi kiment, Ha Ra sóhajtva ült le az asztalhoz, hogy átnézhesse a cég bevételeit és az idolokat. Belevetette magát a munkába, majd mikor a feljegyzések megszemlélésével végzett, magához hívatott néhányat a sztárok közül. Köztük volt a BigBang, Kim Hyun Joong, a 2NE1, PSY, Tablo, a Winner és a Uniq.

Mikor belegondolt, hogy ez még csak az első napnak az első fele, valahogy elkeserítette a helyzet. Találkozott azzal a személlyel, akivel a legkevésbé sem akart, valamint amikor felbukkant Lee Min Ho neve a színészek listáján, felcsillant benne a reménysugár, hogy újra láthatja majd a gyermekkori barátját és szerelmét, aki elhagyta őt. Hogy talán minden olyan lesz. De aztán rájött, hogy ebben hiába reménykedik, hiszen a múltban történtek rányomták a bélyegüket a jelen pillanataira is.

„ A nap vakítóan ragyogott, és nyár eleje révén nagyon meleg volt. Ha Ra, Hyun Bin és Min Ho együtt sétálgattak, a lány pedig egyfolytában nevetett a két fiú hülyéskedésén. Együtt élvezték a jó időt, hogy végre a szabadban lehettek. Min Ho éppen akkor kezdte el kiépíteni színészi karrierjét, Hyun Bin pedig végzős egyetemista volt, így egyiküknek sem jutott sok ideje a Ha Rára, aki éppen, hogy leérettségizett, és felvették Szöul egyik legkiválóbb egyetemére.

 - Csak figyeljetek! Előbb-utóbb úgyis lekörözlek, Tae Pyung-ah! – mondta nevetve a lány, miközben szembefordult a két kedvesen mosolygó férfira. - Úgyis jobb leszek nálad.

 - És akkor velem mi lesz? – kérdezte játékos felháborodottsággal a színész-tanonc.

 - Téged nem áll szándékomban felülmúlni. Hogy is akarnám, mikor szeretlek? – kérdezte Ha Ra, miközben nem is figyelt arra, milyen szavakat ejt ki a száján. A másik kettő megdermedt a szó hallatára, arcukról lefagyott a mosoly. Mikor ezt a lány is észrevette, eljutott a tudatáig, hogy mit is mondott. Ő is megállt, szemben velük, és riadtan nézett, hol az egyik, hol a másik szemébe.

 - Hogy… Mondtad? – kérdezte, a két szó között egy kis szünetet tartva Hyun Bin.

 - Én… Csak…”

Ekkor kopogás zavarta meg a gondolatait, ő pedig összerezzent a hirtelen jött hangra.

 - Gyere csak! – kiáltott ki, majd rögtön rájött, hogy bambulás helyett inkább dolgoznia kellene.

Először G-Dragon lépett be az ajtón, majd mögötte szép sorjában a többiek is.

 - Jó napot kívánunk, elnök asszony! – hajoltak meg mindannyian, mire Ha Ra csak leintette őket és felállt.

 - Hagyjuk a formaságokat, inkább üljetek le! Beszélgetni jöttetek, nem kivégzésre, nehogy már ilyen merevek legyetek végig! – mosolygott rájuk szelíden, majd ő is odalépett az irodában elhelyezkedő fotelek egyikéhez. Leült, majd újra beszédbe kezdett. – Mint ahogy már értesültetek róla, a nagybátyám, Jin Ho balesetet szenvedett, így most két hónapig kórházban fekszik. Addig én leszek a felettesetek, de legyetek szívesek úgy viselkedni velem, mintha csak barátok lennénk, és ezt nyugodtan mondjátok meg azoknak is, akik nincsenek jelen.

Gondolom, nem tudjátok, miért hívtalak így össze benneteket – amit mondott, félig kérdés, félig kijelentés volt, mire a szobában lévők bólintottak. Folytatta. – A lényeg az lenne, hogy nagyjából tisztában vagyok a cég ügyeivel. Ez alatt azt értem, hogy tudom, melyik bandának illetve idolnak milyen a bevétele, és hogy ebből mennyi kerül a céghez, mennyit kaptok meg ti, és hogy milyen az időbeosztásotok, mikor vannak próbáitok, és a többi. Amit ki akarok hozni ebből az egészből, az az, hogy csökkenteni szeretnék a terheltségeteken.

 - Miért? – tette fel az igen fontos kérdést az egyik lány, mire Ha Ra csak bíztatóan elmosolyodott.

 - Mert ez szolgálja a cég érdekeit. Elvégre ti is szívesebben dolgoztok, ha kipihentek vagytok, és ha kedvetek is van hozzá – felelte a kérdésre a kérdezett, majd körbepillantott az egybegyűlteken. – Van még kérdés?

Mindenki megrázta a fejét, majd az elnöknőre pillantottak, hogy van-e még valami mondandója. Ő tudta, hogy mindannyian csak arra várnak, hogy útjukra engedje őket, ezért megszólalt.

 - Akkor még utoljára annyit szeretnék mondani, hogy abban az időben, amíg itt vagyok, el fogok járni a klipforgatásokra és a stúdiókba, hogy lássam, hogy megy a munka. Most pedig mehettek. – Mikor már mindenki felállt, ő még hozzátette: - A BigBang kivételével. Veletek beszédem van még, fiúk.

Az említettek összerezzentek, mikor meghallották, ahogy a lezser, vidám hang hirtelen komollyá vált, és úgy mondta ki a bandájuk nevét, mintha valami rosszat tettek volna. Az öt fiú megtorpant, hátrafordult, és csöndben várták, hogy a nő megszólaljon. Ha Ra tekintélyt parancsolóan nézett végig rajtuk, mígnem a tekintete megállapodott egyikükön.

 - Üljetek vissza – mondta, ezúttal teljesen komor hangon. Szemeibe nem tért vissza a vidám csillogás, és szája sem húzódott mosolyra. Mintha csak egy álarcot vett volna le, mikor az ajtó becsukódott a távozók után. A fiúk engedelmeskedtek, így újra elhelyezkedtek a kényelmes, fekete bőrkanapékon. Az elnök felállt a fotelből, majd az íróasztalhoz lépve egy mappát vett a kezébe, végül pedig visszatérve a helyére a középen lévő dohányzóasztalra dobta azt.

 - Mi ez? – kérdezte a nő szigorúan rápillantva mindegyikükre. – Külön lakás, tetkók, éjszakai kimenők? Azt gondoltátok, ha a nagybátyám nem engedte, majd én meg fogom? Azt hittétek, hogy a bandák közül majd pont veletek fogunk kivételezni? – Ha Rát dühítette az a dacos, felsőbbrendű pillantás, amely a fiúk szeméből egyenesen az övébe meredt. Irritálta, hogy nem tisztelik a pozícióját, és hogy a saját fejük után akarnak menni. Felsóhajtott. – Na jó, beszéljük meg. Meghallgatom az indokaitokat, és ha megfelelőnek tartom, engedek valamennyit. Kezdjük veled, Kwon Ji Yong – mondta, majd az említettre nézett, aki közvetlenül a lány jobb oldalán helyezkedett el.

Azonban a felszólított helyett Choi Seung Hyun, azaz T.O.P szólalt fel.

 - Ha nem bánja, elnök asszony, mindannyiunk nevében beszélnék. – Mikor a nő biccentett, folytatta. – A külön lakás azért merült fel, mint ötlet, vagy inkább, mint lehetőség, mert a kollégiumban már nincs nyugtunk. A gyakornokok is ott laknak, és a legnagyobb részük egyszerű rajongó, de mivel ott élnek, nyugodtan járkálhatnak a környezetünkben. És csak hogy egy példát vegyek, egyikük megleste Taeyangot zuhanyzás közben… Szóval, remélem, megérti az indokunkat és igényünket – nézett reménykedve a lányra a szószóló, aki a példaként felhozott személyre nézett, akin látszott, hogy még mindig elég nagy traumának számít számára, ami történt. Ha Ra bólintott megértése jeléül, mire a rapper folytatta.  – Ami a tetkót illeti… Mindannyiunknak vannak olyan emlékei, amiket soha nem akar elfelejteni. Erre lenne megfelelő eszköz egy tetoválás.

 - És az éjszakai kimenővel mi van? Az első kettőt megértem. De a harmadikat sehogy sem vagyok képes felfogni… - rázta a fejét a lány úgy, mintha fogalma sem lenne a dologról, noha tisztában volt ennek az okával.

 - Hát az…

******************

Köszönöm, hogy elolvastad, légy szíves, hagyj nyomot magad után, akár kommentben, akár chaten!