2016. január 2., szombat

4. fejezet - Ne menj...

Sziasztok! 
Mint láthatjátok, meghoztam az új részt, ami nem lett olyan izgalmas, mint az előzőek, de valójában inkább egy átvezető-fejezetnek szántam. Remélem örültök, és hogy tetszeni fog. 
*****


Szinte érezni lehetett a feszültséget, ami úrrá lett a teremben jelenlévőkön. Ha Ra megpördült a tengelye körül, és szembe fordult Hyun Binnel. Meredten bámult a másik nyílt tekintetébe, szemeiben a düh apró szikrái látszódtak megcsillanni. Nem szólalt meg, szinte megfeledkezett a külső megfigyelőként jelenlévő BigBang tagokról, és arról, hogy éppen le akarta torkollni a vele szemben állót. Csak bámulta azokat a mélybarna szemeket, melyek egy ízben megrémisztették, másrészt pedig arra sarkallták, hogy kiálljon magáért, szálljon szembe a férfival. Ez a kettősség érzése még akkor is megmaradt benne, mikor nem törődve a teremben lévőkkel kicsörtetett az ajtón. Hallotta, hogy a nevét kiáltják, de ezt figyelembe sem véve rohant a liftig, majd mikor az egy gombnyomásra kinyílt, belépett a szürke, fémesen csillogó falak közé.
Nem volt egyedül. Bár az elején észre sem vette a másik személyt, annyira a gondolataiba mélyedt. Kellett egy kis idő, hogy felocsúdjon, és csak ez után pillantotta meg a fekete bőrdzsekibe és kék csőfarmerba öltözött Kim Hyun Joong-ot.
- Ne haragudj, nem figyeltem - kért bocsánatot Ha Ra illedelmesen, meghajolt, majd egy fáradt mosolyt villantott a jelenleg a háta közepére sem kívánt személyre. Az ugyanezzel a mozdulattal megadta a tiszteletet a felettesének, utána pedig a liftajtóhoz - és ezáltal a nő mellé - állva várta az érkezést.
Nem zajlott le semmiféle beszélgetés kettejük között a liftben, ám miután a férfi kilépett, és kezdett becsukódni az ajtó, még hátrafordult.
- Ez még csak az első nap, Ha Ra-ssi.
A nő nem tudta mire vélni a kimondott szavakat. Csak meredt az előtte lévő fém felületre, miközben az agya egyfolytában járt, egyszerre több dolgon is. Remélte, hogy Tae Pyung nem követi az irodájába, és elmélkedett a Hyun Joong által kimondott szavak jelentőségén.
Még huszonkilenc nap, és megszabadulok ebből a Pokolból. Nem tart sokáig, és visszatérhetek a régi életembe. Addig pedig a legjobbat kell kihoznom magamból “ - gondolta komoran az elnök. Kihúzta magát, és egyenes háttal lépett ki a fém szállítóeszközből a tizedik emeleten. A bizarr színárnyalatok ismét elborzasztották, ám próbált tudomást sem venni a kriptaszerű hangulatról, magabiztos léptekkel vonult végig a folyosón, majd belépett a sokkal kellemesebb árnyalatokkal rendelkező irodába, ahol ismételten nem volt egyedül.
Min Ho ott állt az ablak előtt, karba tett kezekkel, vidáman mosolyogva. Látszólag nagyon örült valaminek, vagy legalábbis azt a benyomást akarta kelteni, mintha ez így lenne.
 - Mit szeretnél? – kérdezte a nő, miközben felsóhajtva közelebb lépett a másikhoz. Az leeresztette a kezeit, és megfogva Ha Ra vállát, megszólalt.
 - Látogassuk meg a szüleid sírját!
******

Hyun Joong-nak fogalma sem volt arról, miért mondta azt, amit, ott a liftben. Egyszerűen csak kicsúszott a száján, nem tudta korlátozni magát úgy, ahogy általában. Nem akart gonoszkodni a lánnyal, egyszerűen csak látta rajta, mennyire kifordult önmagából az első találkozásuk, és a megbeszélés óta. Mintha nem is ugyanaz a személy lenne. A komoly üzletasszonyból egy látszólag összetört, ijedt nő lett, legalábbis ezt mutatta magáról.
Persze, a férfinak fogalma sem lehetett az évfordulóról, és az ez okozta fájdalomról, amelyet a lány próbált elnyomni. Az idolnak fogalma sem volt róla, hogy melyik a valódi énje, melyiket kéne annak tekintenie.
A stúdióban már csak reflexből énekelte fel a dalt az albumra, a gondolatai teljesen máshol jártak, nem tudott koncentrálni. Ha Ra viselkedése szörnyen kíváncsivá tette, egyszerűen nem tudott másra koncentrálni. A téma bent ragadt az elméjében, még a lakásába való visszatérés után sem volt képes másra gondolni.
„Bár tudnám, mi ilyen furcsa abban a nőben! Mintha a személyisége egyszerre taszítana és vonzana. Olyan az egész, mint valami rossz romantikus film. Bár, ahogy magamat ismerem, lehet, hogy az zavart meg, hogy nem olyan, mint a többi lány.”
Sokáig gondolkozott még ezen, miközben lezuhanyozott, átöltözött, majd elindult vissza forgatni - elvégre még hátra voltak az éjszakai jelenetek.

******

Ha Ra határozottan elutasította Min Ho temetői látogatásra irányuló ajánlatát. Ugyan a férfi csalódottan vette tudomásul a választ, nem volt hajlandó távozni az irodából, csak amikor a lány kihasználva a felettesi helyzetét utasította, hogy menjen vissza dolgozni.
- Tudtommal jelenleg a Faith című sorozaton dolgozol. Nem kellene gyakorolnod hozzá a szövegedet? - kérdezte az elnök, szúrósan rápillantva a férfira. Az pedig, értve a célzást, meghajolt az íróasztal mögött ülő nő felé, majd kisétált az irodából, így a lány egyedül maradt a papírmunkával és a gondolatokkal.
Rengeteg mindent kellett átnéznie, egyáltalán nem érezte késznek magát a feladatra, hogy egy ekkora céget vezessen. El kellett intéznie a lakásokat a BigBang-nek, a havi kiadásokat a minimálisra csökkenteni, a bevétel növelésére pedig tervezetet készíteni. A lehető legnagyobb különbséget akarta elérni a két összeg között, akármennyire is tűnt lehetetlennek ez a cél.  Viszont ahhoz, hogy ezeket véghezvigye, először is tapasztalatokat kellett szereznie, tanulnia kellett, fel kellett frissítenie a főiskolán tanultakat.

Egészen addig dolgozott, amíg be nem sötétedett. Koromfekete volt az égbolt, mikor felnézett a sok-sok fehér lapból. Szemei előtt fényfoltok cikáztak, nyaka elgémberedett, háta megfájdult a görnyedt testtartástól. Úgy döntött, ideje hazamenni, lefürödni, majd lefeküdni aludni. Így hát elrendezte a papírokat, kicsit rendet rakott az íróasztalon, majd fogta a kocsikulcsát, a kabátját és a táskáját, majd kilépett az irodából.
Ismét végighaladt azon a folyosón, amelyet a legjobban utált az egész épületben, majd beszállt a liftbe.
Végre a végéhez közeledett az első nap. Nem telt el gyorsan, sőt, mi több, Ha Ra még sosem érezte ilyen lassúnak az idő folyását. Örült, hogy haza mehetett, és reménykedett, hogy a másnapi új nap egy új kezdetet is jelent mindegyikőjük számára.
Az elnök úgy gondolta, hogy mielőtt hazamenne, ellátogat az étterembe, megnézni, hogy minden rendben van-e. Na, nem mintha nem bízna az embereiben, csak ott volt az az enyhe aggódás, amit az élete értelmének hátrahagyása jelentett. Félt, hogy valami rossz történt, bár tisztában volt vele, hogy nem valószínű.
Hiányzott neki a jól összeszokott csapat, azok a személyek, akiket ténylegesen a barátainak nevezhetett, akik előtt nem kellett megjátszania magát.

Megörült annak, amikor az étterem utcájába érve meglátta, hogy még égnek a lámpák az üzletben. Belépett az üvegajtón, mire minden szempár rá irányult.
 - Üdv főnök! Azt hittem, most nem látjuk egy darabig – nevetett rá a nőre Dak Ho, a szakács. Ha Rát váratlanul érte a szívélyes köszöntés, de mosolyogva fogadta a többiek vidámságát.
 - Hát tudok én nélkületek élni? –szólalt meg,ezzel mintegy választ is adva a ki nem mondott, levegőben lógó kérdésekre, majd odasétált a pultnál egy kis külön asztalon álló vendégkönyvhöz.
Mindig ezt csinálta; elolvasta a kis könyvecskékben lévő véleményeket, hogy a vendégek mivel nem voltak megelégedve, vagy éppen hogy mivel nem.
Semmi újat nem talált benne, így a könyvjelzőt a lapok közé hajtva becsukta azt, majd az alkalmazottak felé fordult.
 - Mit szólnátok hozzá, ha innánk valamit? Ma este én állom. – Hirtelen ötlet volt, de a lány úgy érezte, társaságra van szüksége. És piára. Sok piára.
Pedig úgy oka nem is igazán volt arra, hogy lerészegedjen, de – még ha csak átmenetileg is – de el akarta felejteni az aznap őt ért rengeteg érzelmet.
A többiek vonakodtak elfogadni az ajánlatot, azonban mikor a nő hozzátette, hogy „Ma este kiihattok a vagyonomból. Nem jöttök?”, a lányok elrohantak átöltözni, a fiúk pedig levették a kötényeket, felkapták a kabátjukat, és kint megvárták őket. Együtt indultak el az egyik utcai árushoz, ahol letelepedtek egy hosszabb asztal köré.
Ha Ra úgy érezte, most pont erre a fajta harsányságra és társaságra van szüksége az egész napos formalitás után.
Pár üveg soju után – amit közösen fogyasztottak el, természetesen – hirtelen kedve támadt karaoke-bárba menni. Énekelni akart, a kedvenc számait akarta hallgatni a saját előadásában.
Felvetette az ötletet a már legkevésbé sem józan társaságnak, akik kitörő örömmel fogadták azt. Így hát elindultak az egyik ilyen üzletbe, egymást karon fogva sétáltak Szöul főutcáján.
Egy félrészeg, ártalmatlannak tűnő társaságnak tűntek, akik csütörtök este jól akarták érezni magukat. Részben azok voltak, amit láttattak, másrészt viszont mindegyikőjük cipelt valami hatalmas terhet a vállain.
A szórakozóhelyen még jobban leitták magukat, olyannyira, hogy az este végén már szerelmes dalokat énekelve sírtak egymás vállán. Az elnök az egyik pincérnővel, Eun Seo-val összeölelkezve táncolt egy lassú számra, miközben az alkalmazott panaszkodást hallgatva próbált együttérezni a nővel. Olykor lebiggyesztette az alsó ajkát, máskor a nála sokkal részegebb táncpartnerével nevetett.
Éjfél körül úgy döntöttek, ideje lenne végre hazamenni, így a lány mindenkinek fogott egy taxit, és a sofőrnek bediktálta a címet. Ezután ő is haza indult, azonban ahelyett, hogy ő maga is beszállt volna egy autóban, inkább gyalog elindult az utcában.
Nem koncentrált a külvilágra, csak élvezte az alkohol bódító hatását. Tulajdonképpen semmire sem gondolt, csak haladt előre, végig az ismerős utakon, csakhogy akármennyire nem akarta, újra és újra bekúszott a látóterébe a két volt legjobb barátja képe, amikor becsukta a szemeit.

Az egyik pillanatban, amikor túl sokáug hagyta lehunyva a szemhéjait, nekiütközött valakinek. A személynek túlontúl ismerős illata volt, olyasmi, ami egyik pillanatról a másikra beleivódik az ember elméjébe. Ha Ra meghajolt, bocsánatot kért, majd felnézett az idegen arcába. A csokibarna íriszek azonnal magukra vonták a lány tekintetét, így azokba belemélyedbe feledkezett meg a valóságról. Olyannyira elmerült bennük, hogy fel sem ismerte a vele szemben állót, amíg az meg nem szólalt.
 - Ha Ra-yah? Te részeg vagy? – kérdezte Lee Min Ho, miközben a derekánál fogva elkapta a szédelgő lányt. Érezte rajta az olcsó alkohol szagát, és látta, hogy nincs magánál.
 - Csak ittam egy kicsit. A mai nap után szükségem volt rá – felelte a legkevésbé sem józan nő, az állapotához képest eléggé összeszedetten.  – Tudod, hogy ma van az évforduló… Az évfordulója a megismerkedésünknek. Emlékszel arra a napra, ugye? Te vígasztaltál meg. Jaj, annyira hiányoztál, amikor elmentél. És annyira bántott, hogy egy szó nélkül tetted ezt… El sem búcsúztál, és ezért még mindig haragszom… - Csak úgy dőlt belőle a szóáradat, nem tudta abbahagyni.
A részeg ember mindig igazat mond – futott át a színész agyán a mondás, és ez elgondolkodtatta. – Pedig elbúcsúztam. Megkértem Tae Pyung-ah-t, hogy mondja meg neki, hogy nem volt időm arra, hogy találkozzunk, és hogy nagyon sajnálom. Ezek szerint nem mondta el neki.
 - Inkább gyere, hazakísérlek. Merre laksz most? – tette fel a létfontosságú kérdést Min Ho, mire Ha Ra lediktálta a címet.
Azóta sem költözött el onnét? – tette fel magában a kérdést a férfi, amelyet több másik követett. Tisztában volt vele, hogy a lány a szülei halála után, mikor elég idős lett, eladta a közös házukat, és vett egy kis lakást az egyetemhez közeli utcában, azonban azt nem gondolta volna, hogy azóta is ott él.
Miközben a színész elmerült a gondolataiban, Ha Ra elindult hazafelé. Bizonytalanul lépkedett az aszfalton, ám Min Ho ezt csak akkor vette észre, amikor megbotlott. Az idol a lány után kapott, és még időben fonta a dereka kőré a karjait, nehogy elessen.
 - Menjuk, Ha Ra-yah. – Olyan gyengéden és lágyan ejtette ki a szavakat, mintha csak egy kisgyerekhez beszélne.
Ezután nem beszéltek többet. A szeptemberi hűvös levegő hatására az elnök feje is kitisztult kissé, így tudta, hogy azok után, amiket mondott, nem kellene megszólalnia.
Alig tíz perc múlva már a lakásban voltak. A nő már félálomban volt, úgy kellett betámogatni a hálószobába. A férfi lefektette az ágyra, majd lehúzta a kényelmetlen magassarkúkat a lány lábáról. Ezután indult volna ki, de egy motyogó hang megállította:
 - Ne menj…
*****
Remélem tetszett, a véleményeteket kíváncsian várom itt kommentben, chaten, vagy akár a facebook-profilomon is! 

2 megjegyzés:

  1. Q-Q kegyetlen, abbamered itt hagyni? ♥ >w< most várhatok a következő részig :c Folytasd, mihamarabb :)

    VálaszTörlés