2015. november 21., szombat

3.fejezet - A találkozás

Sziasztok! Mélységesen sajnálom a késést, és azt, hogy noha múlt hétvégére igértem az új részt, mégsem sikerült vele elkészülnöm. Ugyan ez a fejezet sem lett a megfelelő hosszúságú (szerintem), de remélem élvezhető. 
Jó szórakozást hozzá!
**********



- És az éjszakai kimenővel mi van? Az első kettőt megértem. De a harmadikat sehogy sem vagyok képes felfogni… - rázta a fejét a lány úgy, mintha fogalma sem lenne a dologról, noha tisztában volt ennek az okával.
- Hát az… - kezdett volna bele Seung Hyun, azonban nem tudott egy normális érveket felsorakoztató magyarázatot adni. Helyette Ji Yong vette át a szót, aki először is rámosolygott Ha Rára, és csak azután szólalt meg.
- Pedig a válasz egyszerű, Ha Ra-ssi. Fiatalok vagyunk, szeretnénk élvezni az életet - mondta a szőke, mire a többiek helyeselve bólogattak. Az elnök felsóhajtva megmasszírozta az orrnyergét, majd egy darabig csendben maradt. Átgondolta a helyzetet, hogy a fiúk mit akarnak, és kompromisszumot ajánlott.
- Rendben. Mivel mindannyiótoknál fiatalabb vagyok, megértem, hogy bulizni akartok, azonban ti is értsétek meg az én álláspontomat: Amíg ti házon kívül vagytok, addig én nem tudom garantálni a biztonságotokat. És ha valamelyikőtökkel bármi rossz történik, akkor az a cég kárára válhat. Szóval mit szólnátok ahhoz, ha kaptok két külön lakást, egy két és egy három szobásat, egy tetkó fejenként, de nem lehet semmi kompromittáló, és havi egy éjszakai kimenő. Ennyit tudok ajánlani nektek úgy, hogy ne legyen belőle problémája a vállalatnak. Valamint, ha bármi botrány lesz ezekből, visszaköltöztök a kollégiumba, és a bulik megszűnnek - nézett végig kérdően a srácokon a elnök, a beleegyezésükre várva. Pár pillanatra csend lett a helyiségben, majd egymással egy-egy pillantást váltva egyszerre bólintottak. - Akkor ezt megbeszéltük. Elmehettek.

A fiúk felálltak, meghajoltak, majd szó nélkül kiléptek az iroda ajtaján. Egyedül Ji Yong maradt ott, kíváncsian fürkészve a lány arcát. Ha Ra viszonozta a pillantását, kérdően nézett a vele szemben álló szőke hajú idolra.
- Mit szeretnél? - kérdezte, miközben sóhajtva lehunyta a szemét, ahogy hátradőlt a fekete bőrfotelben.  Elképzelni sem tudta, mit akarhat a másik, így csak csendben várta, amíg megszólal.
- Lenne egy kérdésem - mondta komolyan, mire a barna hajú ráemelte a tekintetét és felvonta a szemöldökét, ezzel ösztökélve folytatásra a szőkét.  - Ha Ra-ssi, ön valóban fiatalabb nálunk?
A lányt meglepte a kérdés, csodálkozva meredt Ji Yongra, majd felnevetett. Jóízűen, szórakozva, és talán egy kicsit szarkasztikusan. Hitetlenkedéssel teli íriszeit a vele szemben állóra emelte, majd megszólalt.
- Ez tényleg ilyen fontos? Vagy netán derogál, hogy egy nálad fiatalabb alatt dolgozz? - A gunyoros hangnemre az idol meglepetten figyelt fel.. Aztán a lány folytatta. – Igen, fiatalabb vagyok. Júliusban töltöttem a huszonkettőt. Elégedett vagy a válasszal? Esetleg kíváncsi vagy még valamire velem kapcsolatban? – kérdezte meg a lány, majd mikor a szőke megrázta a fejét, ő újra lehunyta a szemét. – Akkor kérlek, menj el.
Mikor az idol elhagyta a szobát, Ha Ra ismét elmerült a gondolataiban. Nem volt benne biztos, hogy ő valóban idevaló-e. Jól tette vajon, hogy elvállalta a cég vezetését? Bár végülis nemigen volt választása, elvégre nyíltan megfenyegették, hogy ha nem áll a vállalat élére, tönkreteszik azt, amiért egész addigi életében dolgozott.
Megrázta a fejét. El akarta terelni a figyelmét ezekről a kétségbeejtő gondolatokról, így elhatározta, hogy elmegy, körbenéz a stúdiókban. Felkelt a fotelból, majd kilépett az iroda ajtaján. Rámosolygott a titkárnőre, aki az ajtó melletti asztal mögött ült, mire az felállt és meghajolva üdvözölte. Végighaladt a vörös-fekete folyosón, amelyet még mindig bizarrnak talált, majd a liftbe beszállva megnyomta az ötödik emelet gombját. Út közben egyszer sem állt meg a felvonó, így egyedül volt, amikor kiszállt. Mikor kilépett a nyíló ajtók mögül, meglepődve vette észre, ahogy minden szempár rá szegeződik. A dolgozók és idolok egyaránt meghajoltak, majd egyszerre köszöntötték a nőt.
- Jó napot, elnök asszony! - A tisztelettudó hangnemre és a gesztusra Ha Ra elnevette magát, mire kíváncsi tekintetek kereszttüzében találta magát - ismét.
- Nincs szükség a formalitásokra. Ugyan az elkövetkező időben én leszek a felettesetek, nem igénylem az “elnök asszony”, “asszonyom” vagy egyéb megszólításokat. A nevem Kim Ha Ra, bár ezt valószínűleg az itt lévők közül már mindenki tudja. Arra kérlek benneteket, hogy ezen a néven szólítsatok ha lehetséges. Valamint nyugodtan lehet tegezni. Örvendek a találkozásnak. - Rövid és hatásos bemutatkozás volt, a jelenlévők mosolyogva tapsolták meg.

Mikor felemelkedett a hajlott testtartásából, tekintete egy mélybarna szempárral találkozott össze. Rögtön megismert a tulajdonosát, de a hirtelen rátörő zaklatottságát elnyomva, ugyanúgy mosolygott rá az emberekre.
- De ha kérhetem, mindenki térjen vissza a munkájához. - Ha Ra hangjában határozottság és egy kis szigor csendült, amikor kimondta a szavakat. Ezután mindenki folytatta az aktuális elfoglaltáságát, így a nő feltűnés nélkül sétálhatott oda az ablakon kibámuló ismerőséhez. Mikor az meghallotta a lépteit, óvatosan hátrapillantott, majd megfordult. Tekintete nem árulkodott semmilyen érzelemről, bármit is váltott ki belőle a viszontlátás. Közönyös volt a lánnyal szemben, noha végignézett a lány nőies alakján, és megállapította magában, hogy Ha Ra csinosabb lett, mióta két éve utoljára találkoztak.
- Szia - köszöntötte a férfi a régi ismerősét. Hangjában nem volt semmi, ami gyengédségre utalt volna, pedig nem volt közönyös a másikkal szemben. Csak azt mutatta, hogy olyan.
- Szia.
A beszélgetésük tulajdonképpen ennyiből állt. Csak álltak egymással szemben, és bámulták egymást, mint régen. Mindent ki tudtak olvasni egymás tekintetéből, tudták, mire gondol a másik. Mintha mindig ugyanazon a hullámhosszon lettek volna. Értették egymást, úgy, mint soha senki mást. Talán pont ez volt az, ami egymáshoz vonzotta őket: a hasonlóság, és hogy ennek ellenére mégis különböztek.
- Találkoztam Tae Pyunggal - jelentette ki végül a lány komoran, mire a férfi felsóhajtva megszakította a szemkontaktust, és visszafordult az ablakon túli világhoz. Tudta, érezte, hogy valamit mondania kellene, mégis csendben maradt. Sejtette, hogy közös barátjuk nem fogja visszafogni magát, ha találkozhat Ha Rával, azonban arra nem számított, hogy már az első nap meglátogatja.
Ahelyett, hogy a nő kijelentésére reagált volna, új témát vetett fel, amely egy fájdalmas ügyet érintett. Vajon az volt a célja vele, hogy megbántsa a másikat, hogy fájdalmat okozzon? Vagy csak legjobb barátja gyerekességéről akarta elvonni a figyelmet? Talán kicsit mindkettő.
- Ma van tíz éve, hogy találkoztunk. Emlékszel? - kérdezte, szeme sarkából a most már mellette állóra pillantva, azonban Ha Ra látszólag nem ingott meg.
Erősnek érezte magát, törhetetlennek. Az érzéseinek és az emlékeinek gátat vető falat megerősítette, így mosolyogva vette tudomásul a kérdést. Sejtette, hogy elő fog kerülni a téma, csak azt nem, hogy milyen szövegkörnyezetben. Ezért hát egyetlen apró szócskával válaszolt, a szívébe hasító fájdalomról tudomást sem véve.
- Igen.
Hogy is nem emlékezett volna? Tisztán rémlett fel előtte annak a napnak a története.
„Hét ágra sütött a nap, amikor kiszállt az autóból, amiben a szüleivel együtt utaztak. Az iskolába tartott. 2015. szeptember 17. hétfő. Az iskola harmadik hete kezdődött. A fekete autó elindult, ő pedig utánuk integetett. Azonban mikor elfordult, hogy besétáljon az intézmény kapuján, fékcsikorgást, majd egy csattanást hallott. A legrosszabbra gondolva fordult hátra, és szörnyű látvány tárult a szeme elé. A jármű, amiből éppen kiszállt, összeroncsolódva hevert az út közepén. Felsikított. Sokként érte a látvány, mikor odafutott a roncshoz. A szülei élettelen teste, beszorulva, véresen.  Inkább tűnt egy horrorfilmbe illő jelenetnek, mint a valóságnak. Aztán már csak egy meleg kezet érzett az arcán, amely eltakarta a szemét.
- Ne nézz oda - hallotta a lány a suttogást a füle mellett, majd azt érezte hogy az a valaki megfordítja, így fejével a nála jó pár centivel magasabb fiú mellkasának ütközött. Arcán elkezdtek csorogni a könnyek, ahogy túllépett a kezdeti megdöbbentségén. Belefúrta a fejét az őt ölelő fiú nyakhajlatába, miközben az csak a haját simogatva csitítgatta.”

- Hogy is ne emlékeznél? - kérdezte a férfi, miközben elmosolyodott a saját bolondságán. - Sajnálom, hogy felemlegettem. Nem állt szándékomban megbántani - pillantott rá az ablakon kifelé meredő lányra.
Ha Ra nem válaszolt, csak szomorúan elmosolyodott, megfordult, majd elindult az egyik folyosó felé, ahová az volt kiírva, hogy “Stúdiók”. Szó nélkül hagyta ott a másikat, amit az meg is értett. De aztán egy hirtelen gondolattól vezérelve a nő mégis visszafordult, és mosolyogva, mégis szigorúan megkérdezte:
- Neked egyébként nem felvételed lenne? Csak úgy kérdezem. - Ahogy kíváncsian a másik szemébe nézett, a férfi késztetést érzett arra, hogy elmosolyodjon és megölelje, úgy ahogy régen. Oltalmazón, védőn, ahogy egy kisgyereket szokás, hogy megvédjék őt a világ gondjaitól.

Azzal azonban egyikük sem volt tisztában, hogy Kim Tae Pyung dühösen és féltékenyen figyeli kettejük párosát. Kívülről egészen másmilyennek látszott a beszélgetés: mintha a régi szerelmesek ismét egymásra találtak volna. Játékosnak, ismerkedőnek tűntek egymással szemben, a kezdeti ridegséget leszámítva. A külső megfigyelőnknek kedve támadt oda nem illő szavakkal jellemezni a nőt féltékenységében, mégsem tette. Szerette őt, mióta megismerkedtek, mióta közös barátjuk révén először találkoztak.  Azonban tudta, hogy Ha Ra mást szeret. Ahogy ránézett Min Ho-ra, ahogy rámosolygott... Rögtön meg lehetett mondani abból a tekintetből.

- Talán. A manager közölte, hogy az elnöknő iránti tiszteletből mindenki vonuljon ki a hallba - felelte a feltett kérdésre az énekes, mire a nő elnevette magát.
- Komolyan? Ugye csak viccelsz? - kérdezte hitetlenkedve. Nem gondolta volna, hogy ilyen nagy felhajtást csapnak az ideiglenes munkába állása körül. Ahogy belegondolt, hogy ez a sok ember csak azért csődült ide az ötödik emeleti aulába, hogy őt üdvözöljék.
- Csak nem azt gondolod, Ha Ra-yah, hogy nem kavart nagy port az ideiglenes elnökünk?
Az újonnan megjelenő Hyun Bin hangja élesen vágta ketté a kettejük közt feszülő átmeneti csöndet. Mindketten rákapták a tekintetüket, és míg Ha Ra rémülettel vegyes dühvel meredt a színészre, Min Ho elmosolyodva fogott vele kezet. A nő nem szólt Tae Pyunghoz, inkább csak elfordult és visszament dolgozni.
- Ennek meg mi baja? - nézett a lány után Min Ho, miután egy furcsálló pillantást villantott a mellette állóra. Az csak megvonta a vállát, mintha semmiről nem tudna, és Ha Ra után ment.
Min Honak fogalma sem volt arról, mit kéne tennie: Utánuk menjen, vagy eredjen a dolgára? Hát, végülis teljesen mindegy, melyiket választja, ígyis-úgyis azon a folyosó kell végigmennie.
Ha Ra ugyan elmondta neki, hogy találkozott Tae Pyunggal, de arra még gondolni sem akart, hogy a találkozás rosszul sült el.

A nő minél messzebb akart kerülni a két férfitól. A reggeli beszélgetése után Hyun Binnel úgy gondolta, nem lenne jó, ha hármasban beszélgetnének. Végigsietett a folyosón, egyenesen afelé a próbaterem felé, ahol éppen a BigBang tartózkodott. Benyitott az ajtón, mire az éppen táncoló fiúk megálltak, és meglepetten néztek az elnökre.
- Mit keres ön itt, Ha Ra-ssi? - kérdezte meg Ji Yong, furcsállóan nézve rá.
- Én csak… - kezdett volna szabadkozni, azonban a nyíló ajtó hangja félbeszakította.
- Ha Ra-yah…

**********

Remélem tetszett! Ha igen, ha nem, légyszives hagyj nyomot magad után, akár itt kommentben, akár chaten!

Puszi: Rhyssa

2 megjegyzés:

  1. Uh de vártam már a következő részt :3 nekem nagyon tetszett, csak így tovább

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Először is köszönöm a kommentárt, másodszor pedig örülök, hogy tetszett. :) Remélem továbbra is olvasni fogod a történetet a ritka frissítések ellenére (amiért nem győzök bocsánatot kérni),és remélem, a többi fejezethez is írni fogsz, ugyanis az ilyen kis megnyilvánulások adnak erőt, kedvet és ihletet a folytatáshoz :)

      Puszi: Rhyssa

      Törlés