2.fejezet - Az első nap

Sziasztok, meg is hoztam a következőt, jó szórakozást hozzá! A sok késésért pedigelnézést kérek, csak hát nem sok időm van írni a suli miatt... 

******************

„  - Min Ho oppa… Miért hagytál el? Hová tűntél? – a barna hajú lány hangja gyengének és legyőzöttnek hallatszott, mikor a férfival beszélt. Általános magabiztossága eltűnt, helyét szomorúság és csalódottság vette át. Mikor a másik szemébe nézett, még mindig elgyengültek a lábai, és pillangók repkedtek a gyomrában. Régen szerette őt, ugyanis miután a szülei még fiatalkorában meghaltak (alig töltötte be a tizennégyet, amikor ez megtörtént), Lee Min Ho volt a támasza, aki segítette mindenben.

A kérdéseire nem kapott választ. A férfi csak elmosolyodott, majd megfordult és elsétált. Ha Ra lábai nem mozdultak, nem tudott utána menni, így csak figyelte, ahogy az ekkorra már felnőtt férfi eltűnik a sötétben.”

 - Oppa! – kiáltott fel a lány, miközben felült az ágyban. Szemei kipattantak, gyorsabban vette a levegőt. – Csak egy álom volt. Csak egy álom… - mondta, miközben rápillantott az ágya mellett álló digitális órára.

„ 2015. Szeptember 17. Ma van tíz éve annak, hogy meghaltak. Egy évtizede már annak, hogy megismertem Őt.” – Gondolatban felsóhajtott, miközben eszébe jutottak annak az éjszakának a képei. Nem sírt, egy könnycseppet sem hullajtott már, hiába villantak fel az emlékképek, melyeket eddig minden évben, ezen a napon újra és újra betonfalak mögé zárt. Már megszokta, hogy időről-időre előbukkan egy-két szörnyűség a képzelt határok mögül, így aztán megtanulta, hogyan söpörje őket félre, és álljon neki a napi teendőinek.

Érzéketlennek hangzik, nem igaz? Pedig ő csak próbál élni. Túlélni.

Ha Ra felkelt a fekvőhelyéről, még egyszer rápillantott az órára, ami negyed hetet mutatott. Ásított egyet, nyújtózkodott, majd elindult a fürdőszobába, hogy elvégezze a reggeli teendőit: lezuhanyozott, fogat mosott, megcsinálta a sminkjét, majd a fürdőből nyíló gardróbba sétált, hogy kiválassza a ruháját a cégnél töltött első napra. Végül a szürkés smink mellé egy sötétszürke, testhez simuló ruhát választott. Az iratait és néhány tollat is bepakolt a táskájába a telefonjával, a tabletjével és az egyik pendrive-jával együtt. Felcsatolta a szürke karóráját a csuklójára, majd megnézte az időt. Úgy gondolta, hogy még van ideje egy kávéra, ezért kiment a konyhába és készített magának egyet, sok cukorral és tejjel. Miután ezzel is végzett, fogta a kocsi kulcsot és elindult ki a házból. Bezárta a bejárati ajtót, megfordult, majd beszállt a vele szemben álló ezüstszínű Audi R8-asába.

Nem lakott messze a cég központjától, de valamiért nem volt kedve sétálni. Öt perc alatt odaért autóval, megállt az épület előtt, majd kiszállt. Nem érdekelték az őt bámuló kíváncsi tekintetek, csak besétált az épületbe. Mivel nem volt tisztában vele, hogy merre található az iroda, odament az ajtóval szemben található információs pulthoz.

 - Jó napot! Azt szeretném megtudni, merre található az elnöki iroda. Tudna nekem segíteni? – kérdezett rá mosolyogva a monitort figyelő szemüveges lánynál. Az felpillantott, majd arcán meglepődöttséggel ugrott fel a székből, és meghajolt.

 - Jó napot kívánok, elnök asszony! – mondta tisztelettudóan, ám hangjába egy kis feszültség is vegyült. Ha Ra szórakozottan felnevetett a szavak hallatára.

 - Ugyan, nem kell ennyire mereven viselkedni, és az „elnök asszony” megszólítás sem elvárt. Én nem vagyok olyan, mint Jin Ho.

A lánynak egyáltalán nem volt kedve jópofizni senkivel, viszont azt sem akarta, hogy az emberek egy hárpiának gondolják. Ezért hát mosolyt erőltetett az arcára és úgy viselkedett, mint aki szívesen jön ide.

 - Szóval… Meg tudná mondani, merre található az elnöki iroda? – kérdezte meg még egyszer, amire kíváncsi volt.

 - Ó, hogyne. Elnézését kérem – hajolt meg újra, majd belekezdett a magyarázatba. Elmondta, hogy a legfelső, tízedik szinten kell kiszállni a liftből, majd a folyosó végén elhelyezkedő utolsó ajtó nyílik a lány által keresett helyiségbe.

 - Köszönöm szépen – biccentett Ha Ra mosolyogva, majd elindult a lifthez. A korai időponthoz képest elég sokan voltak az épületben, így a lift is zsúfolásig telve volt. Sokan bámulták az ideiglenes elnököt, és ő, ahányszor tekintete találkozott valaki máséval, rámosolygott.

A lift majdnem minden emeleten megállt, és a lány már a türelme határán volt, mikor a lift hangosbemondója utoljára megszólalt: 10. emelet. Felsóhajtott, majd kilépett a folyosóra. A padlón vörös szőnyeg volt leterítve, a falak pedig fekete színekben pompáztak, mintha nem is egy irodaházban lenne, hanem egy forgatási helyszínen. A lifttel szembeni ajtó mellett egy fehér íróasztal állt, az mögött pedig egy titkárnő ült, aki a lány érkezésekor felállt és meghajolt.

„Kissé… Morbid ízlése van Jin Ho-nak. Mintha egy kriptában lennék” – gondolta Ha Ra, miközben fintorogva végignézett a helyiségen. – „ Vajon az iroda is hasonlóan néz ki?”

Szerencsére a gondolata nem bizonyosodott be, ugyanis mikor benyitott az egyszerű faajtón az első, amit megpillantott a vele szemben lévő üvegfal volt. Az "ablak" előtt egy íróasztal állt, az mögött pedig egy szék. Az ülőalkalmatosság Ha Rának háttal állt,  így nem  vehette észre a benne ülőt. A lány csak gyönyörködött a kilátásban, miközben egyre közelebb sétált az üveghez. Már  az íróasztal mellett járt, mikor észrevette a szobában tartózkodó másik személyt.

- Tetszik a kilátás, Ha Ra-yah? - hallotta maga mellől a mély férfihangot, mire meglepetten odafordult. Mikor meglátta a másik arcát, döbbenet kúszott az arcára, majd harag, végül mindkét érzelmet elnyomva szólalt meg, hangjában távolságtartással.

 - Mit keresel itt? – kérdezte mélyen a másik sötétbarna szemeibe nézve. A benne lévő dühtől és feszültségtől szikráztak az elnök szemei, és legszívesebben megütötte volna a másikat, ám tisztában volt vele, hogy ezen a helyen ezt nem teheti meg.

 - Mi ez a hangnem az oppáddal szemben? Mintha haragban váltunk volna el egymástól… És miért is ne jöhetnék meglátogatni téged? – kérdezte a másik nevetve, miközben felállt a székből. – Még ölelést sem kapok?

Mikor a férfi kitárta a karjait Ha Ra elhúzódott, és odasétált közvetlenül az ablak elé.

 - Tűnés innét. – Nem válaszolt a feltett kérdésekre, sőt, figyelembe se vette őket. Csak az járt a fejében, hogy minél előbb szabadulni akar a kialakult helyzetből. Tudta, hogy semmi jó nem sül ki abból, ha sokáig marad kettesben a másikkal, tekintve kettejük közös múltját.

 - Ugyan már, Ha Ra-yah. Csak nem félsz tőlem? – A lány nem fordult meg, de érezte, hogy a másik egyre közelebb megy hozzá. Kezdte úgy érezni magát, mint egy sarokba szorított állat.

 - Menj. El. – Ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt megfordult. A megváltozott testhelyzetnek köszönhetően szembetalálta magát a másik mellkasával, így felemelte a fejét, hogy a szemeibe tudjon nézni. – Mint a felettesed mondom ezt, Kim Tae Pyung. Illetve… Hyun Bin.

 A férfi sóhajtott egyet, majd felnevetett.

 - Sejthettem volna, hogy úgyis elküldesz. Mindig is csak a második voltam, nem igaz? Ide se kellett volna jönnöm – mondta, majd elfordulva a lánytól az ajtó felé vette az irányt. Már nyúlt a kilincsért, amikor hátrapillantott, és megszólalt. – Mellesleg… A papírok, amiket kértél, az asztalon vannak. Jó munkát, elnök asszony. – A megszólítást kihangsúlyozta, ezzel is kimutatva azt, hogy mennyire nincs ínyére a felettes-beosztott kapcsolat.

Mikor a férfi kiment, Ha Ra sóhajtva ült le az asztalhoz, hogy átnézhesse a cég bevételeit és az idolokat. Belevetette magát a munkába, majd mikor a feljegyzések megszemlélésével végzett, magához hívatott néhányat a sztárok közül. Köztük volt a BigBang, Kim Hyun Joong, a 2NE1, PSY, Tablo, a Winner és a Uniq.

Mikor belegondolt, hogy ez még csak az első napnak az első fele, valahogy elkeserítette a helyzet. Találkozott azzal a személlyel, akivel a legkevésbé sem akart, valamint amikor felbukkant Lee Min Ho neve a színészek listáján, felcsillant benne a reménysugár, hogy újra láthatja majd a gyermekkori barátját és szerelmét, aki elhagyta őt. Hogy talán minden olyan lesz. De aztán rájött, hogy ebben hiába reménykedik, hiszen a múltban történtek rányomták a bélyegüket a jelen pillanataira is.

„ A nap vakítóan ragyogott, és nyár eleje révén nagyon meleg volt. Ha Ra, Hyun Bin és Min Ho együtt sétálgattak, a lány pedig egyfolytában nevetett a két fiú hülyéskedésén. Együtt élvezték a jó időt, hogy végre a szabadban lehettek. Min Ho éppen akkor kezdte el kiépíteni színészi karrierjét, Hyun Bin pedig végzős egyetemista volt, így egyiküknek sem jutott sok ideje a Ha Rára, aki éppen, hogy leérettségizett, és felvették Szöul egyik legkiválóbb egyetemére.

 - Csak figyeljetek! Előbb-utóbb úgyis lekörözlek, Tae Pyung-ah! – mondta nevetve a lány, miközben szembefordult a két kedvesen mosolygó férfira. - Úgyis jobb leszek nálad.

 - És akkor velem mi lesz? – kérdezte játékos felháborodottsággal a színész-tanonc.

 - Téged nem áll szándékomban felülmúlni. Hogy is akarnám, mikor szeretlek? – kérdezte Ha Ra, miközben nem is figyelt arra, milyen szavakat ejt ki a száján. A másik kettő megdermedt a szó hallatára, arcukról lefagyott a mosoly. Mikor ezt a lány is észrevette, eljutott a tudatáig, hogy mit is mondott. Ő is megállt, szemben velük, és riadtan nézett, hol az egyik, hol a másik szemébe.

 - Hogy… Mondtad? – kérdezte, a két szó között egy kis szünetet tartva Hyun Bin.

 - Én… Csak…”

Ekkor kopogás zavarta meg a gondolatait, ő pedig összerezzent a hirtelen jött hangra.

 - Gyere csak! – kiáltott ki, majd rögtön rájött, hogy bambulás helyett inkább dolgoznia kellene.

Először G-Dragon lépett be az ajtón, majd mögötte szép sorjában a többiek is.

 - Jó napot kívánunk, elnök asszony! – hajoltak meg mindannyian, mire Ha Ra csak leintette őket és felállt.

 - Hagyjuk a formaságokat, inkább üljetek le! Beszélgetni jöttetek, nem kivégzésre, nehogy már ilyen merevek legyetek végig! – mosolygott rájuk szelíden, majd ő is odalépett az irodában elhelyezkedő fotelek egyikéhez. Leült, majd újra beszédbe kezdett. – Mint ahogy már értesültetek róla, a nagybátyám, Jin Ho balesetet szenvedett, így most két hónapig kórházban fekszik. Addig én leszek a felettesetek, de legyetek szívesek úgy viselkedni velem, mintha csak barátok lennénk, és ezt nyugodtan mondjátok meg azoknak is, akik nincsenek jelen.

Gondolom, nem tudjátok, miért hívtalak így össze benneteket – amit mondott, félig kérdés, félig kijelentés volt, mire a szobában lévők bólintottak. Folytatta. – A lényeg az lenne, hogy nagyjából tisztában vagyok a cég ügyeivel. Ez alatt azt értem, hogy tudom, melyik bandának illetve idolnak milyen a bevétele, és hogy ebből mennyi kerül a céghez, mennyit kaptok meg ti, és hogy milyen az időbeosztásotok, mikor vannak próbáitok, és a többi. Amit ki akarok hozni ebből az egészből, az az, hogy csökkenteni szeretnék a terheltségeteken.

 - Miért? – tette fel az igen fontos kérdést az egyik lány, mire Ha Ra csak bíztatóan elmosolyodott.

 - Mert ez szolgálja a cég érdekeit. Elvégre ti is szívesebben dolgoztok, ha kipihentek vagytok, és ha kedvetek is van hozzá – felelte a kérdésre a kérdezett, majd körbepillantott az egybegyűlteken. – Van még kérdés?

Mindenki megrázta a fejét, majd az elnöknőre pillantottak, hogy van-e még valami mondandója. Ő tudta, hogy mindannyian csak arra várnak, hogy útjukra engedje őket, ezért megszólalt.

 - Akkor még utoljára annyit szeretnék mondani, hogy abban az időben, amíg itt vagyok, el fogok járni a klipforgatásokra és a stúdiókba, hogy lássam, hogy megy a munka. Most pedig mehettek. – Mikor már mindenki felállt, ő még hozzátette: - A BigBang kivételével. Veletek beszédem van még, fiúk.

Az említettek összerezzentek, mikor meghallották, ahogy a lezser, vidám hang hirtelen komollyá vált, és úgy mondta ki a bandájuk nevét, mintha valami rosszat tettek volna. Az öt fiú megtorpant, hátrafordult, és csöndben várták, hogy a nő megszólaljon. Ha Ra tekintélyt parancsolóan nézett végig rajtuk, mígnem a tekintete megállapodott egyikükön.

 - Üljetek vissza – mondta, ezúttal teljesen komor hangon. Szemeibe nem tért vissza a vidám csillogás, és szája sem húzódott mosolyra. Mintha csak egy álarcot vett volna le, mikor az ajtó becsukódott a távozók után. A fiúk engedelmeskedtek, így újra elhelyezkedtek a kényelmes, fekete bőrkanapékon. Az elnök felállt a fotelből, majd az íróasztalhoz lépve egy mappát vett a kezébe, végül pedig visszatérve a helyére a középen lévő dohányzóasztalra dobta azt.

 - Mi ez? – kérdezte a nő szigorúan rápillantva mindegyikükre. – Külön lakás, tetkók, éjszakai kimenők? Azt gondoltátok, ha a nagybátyám nem engedte, majd én meg fogom? Azt hittétek, hogy a bandák közül majd pont veletek fogunk kivételezni? – Ha Rát dühítette az a dacos, felsőbbrendű pillantás, amely a fiúk szeméből egyenesen az övébe meredt. Irritálta, hogy nem tisztelik a pozícióját, és hogy a saját fejük után akarnak menni. Felsóhajtott. – Na jó, beszéljük meg. Meghallgatom az indokaitokat, és ha megfelelőnek tartom, engedek valamennyit. Kezdjük veled, Kwon Ji Yong – mondta, majd az említettre nézett, aki közvetlenül a lány jobb oldalán helyezkedett el.

Azonban a felszólított helyett Choi Seung Hyun, azaz T.O.P szólalt fel.

 - Ha nem bánja, elnök asszony, mindannyiunk nevében beszélnék. – Mikor a nő biccentett, folytatta. – A külön lakás azért merült fel, mint ötlet, vagy inkább, mint lehetőség, mert a kollégiumban már nincs nyugtunk. A gyakornokok is ott laknak, és a legnagyobb részük egyszerű rajongó, de mivel ott élnek, nyugodtan járkálhatnak a környezetünkben. És csak hogy egy példát vegyek, egyikük megleste Taeyangot zuhanyzás közben… Szóval, remélem, megérti az indokunkat és igényünket – nézett reménykedve a lányra a szószóló, aki a példaként felhozott személyre nézett, akin látszott, hogy még mindig elég nagy traumának számít számára, ami történt. Ha Ra bólintott megértése jeléül, mire a rapper folytatta.  – Ami a tetkót illeti… Mindannyiunknak vannak olyan emlékei, amiket soha nem akar elfelejteni. Erre lenne megfelelő eszköz egy tetoválás.

 - És az éjszakai kimenővel mi van? Az első kettőt megértem. De a harmadikat sehogy sem vagyok képes felfogni… - rázta a fejét a lány úgy, mintha fogalma sem lenne a dologról, noha tisztában volt ennek az okával.

 - Hát az…

******************

Köszönöm, hogy elolvastad, légy szíves, hagyj nyomot magad után, akár kommentben, akár chaten!