2016. április 24., vasárnap

8. fejezet ~ Bocsánatkérések, és mégsem Európa

Sziasztok! Úgy gondoltam, még a Franciaországi utazás előtt hozok nektek egy részt, és íme, itt is lenne. Nem kezdek el mentegetőzni, hogy hol voltam, mit csináltam eddig, és miért csak most hoztam újat, szóval... Jó szórakozást hozzá! :D 

*****

A kórház fehér falairól visszaverődő fény bántotta Ha Ra szemeit. A klórszag marta az orrát, és mindemellett semmi kedve nem volt az épületben tartózkodni, bár ennek nem konkrétan a hely volt az oka, inkább a cél, ami miatt idejött.
Nem akart Jin Hoval találkozni. Ó, de még mennyire, hogy nem! Eddig a napig kifejezetten életcéljának tekintette azt, hogy soha többé nem fog beleavatkozni az ügyibe, hogy messzire elkerüli nagybátyját. Amúgy sem volt vele soha jóban…
De akkor végül is miért van itt? Miért ácsorog ebben a fertőtlenítőszagú haláltanyán, kezében egy látogatói űrlappal?
Kötelességeim vannak, és nem csak a munkából adódóan. Akár akarom, akár nem, ő egy családtagom, aki iránt ilyen esetekben felelősséggel tartozom. A gondok alól pedig nem bújhatok ki, bármennyire is szeretnék.
Ha Ra leadta a papírt a recepción, és elindult felkeresni a tizenkettes V.I.P szobát. A koromfeketére festett ajtó előtt azonban még toporgott egy kicsit, nem volt biztos benne, hogy tényleg be kéne-e mennie. De sok minden függött ettől a látogatástól: Hyun Joong karriere, Cheon Ah félelmeinek megszűntetése, valamint még a saját bátorságának kérdése is.
Mélyet sóhatva tette a kilincsre a kezét, majd lenyomva azt belépett a szobába. Nem vesződött a szoba felmérésével, feleslegesnek érezte, hiszen nem tervezett sok időt ott tölteni és visszatérni sem akart.
Kim Jin Ho az ágyban ülve nézte a kinti világot. Eleinte észre sem vette, hogy unokahúga belépett a szobába, vagy ha mégis, nem tulajdonított neki túl nagy figyelmet.
 - Szervusz, bácsikám – szólalt meg halkan a lány, mire a férfi felé fordult. Rámosolygott, úgy köszönt vissza.
 - Szia Ha Ra-yah.

Ezután csend állt be kettejük beszélgetésében. A nő kínosan feszengett, láthatóan nem szívesen volt ott. Csak bámulták egymás szemét, majd egyszerre nyitották szólásra a szájukat.
 - Én csak…
 - Ami a… - kezdtek bele mindketten a mondandójukba, de a másik hangjának hallatára elhallgattak. Ismételten némaság uralkodott el rajtuk, és a beálló csöndet ezúttal Jin Ho kínos nevetése szakította félbe.
 - Mondd csak, amit akartál.
Furcsa volt, hogy a lány nagybátyja ennyire vidám és udvarias. Korábban sosem viselkedett így. Ilyen… kedvesen.
 - Azért jöttem, mert meg akartam kérdezni, hogy hallottál-e a tényről, hogy Cheon Ah-ssit az SM elnöke kényszerítette Kim Hyun Joong feljelentésére. Valamint hogy tisztában vagy-e a baleseted okával – tette fel a kérdéseit a Y.G jelenlegi elnöknője, miközben szúrósan a másik szemébe meredt.
 - Tudtam arról, hogy mit tervez az SM. Már akkor tudtam, amikor megkaptam a hírt, hogy Hyun Joong barátnője terhes. Megmondtam, hogy vetesse el. Lefizettem volna, ha elfogadja. De nem tette, nem gondolt bele a gyerek következményeibe sem, és… - még folytatta volna, ha Ha Ra félbe nem szakítja. Azonban az unokahúgnak már ezek hallatán elege lett, így dühösen felcsattanva rekesztette benne a szót a bácsikájában.
 - És mi? Megfenyegetted, hogy ha nem teszi, tönkreteszed az életét? Megtetted ugyanazt, amit az SM elnöke tett? Ugyan már, azt hittem, ennél több eszed van… - A lány hangjában a düh immár gúnnyal keveredve hallatszott.
 - Ha Ra-yah… Kérlek, ne most. Igen, megfenyegettem, de már beláttam, mekkora hülyeség volt ilyet tenni. Ha kiengedtek, bocsánatot fogok tőle kérni, és kárpótolni fogom. Nem akarok már veszekedni senkivel, csak leélni egy békés, nyugodt életet, remélhetőleg hosszú és nyugodalmas öregkorral. Ennyit szeretnék… - Hangja a végére fokozatosan halkult, mintha attól tartott volna, hogy unokahúga nem érti meg a vágyait. Azonban a lány teljességgel tisztában volt vele, hogy hogyan értette; ez egy kísérlet volt kettőjük nem éppen nyugodt viszonyának rendezésére. Azonban arra nem tudott rájönni, mi a hirtelen nézőpontváltás oka, így úgy döntött, rákérdez.
 - Mi ez a hirtelen váltás? Eddig kifejezetten élvezted a veszekedéseinket, és mindig örömmel töltött el, ha közölted velem, hogy ki vagyok tagadva a családból, vagy, hogy csak egy árva kölyök vagyok, aki senkinek sem kell. Mi történt, hogy megváltozott a véleményed? – Ha Ra kíváncsi tekintettel meredt Jin Hora.
Képtelen volt átlátni az ok-okozati összefüggéseket, hiába volt tudatában a részleteknek. Csak arra tudott gondolni, hogy valami kimaradt, valamivel nincs tisztában, valami történt.
 - Volt időm gondolkodni, átértékelni az életemet. Ji Sun a balesetben meghalt, éppen ideje volt. Az elmúlt három napban, miután az elnöki székbe kerültél, végig azon agyaltam, hogy rád hagyom a vállalatot, én pedig végleg visszavonulok. De miután két hónapot kértem tőled, te pedig egyre csökkentetted, már az elején rájöttem, hogy neked ez csak egy púp a hátadon. Mégis… Azt szeretném, hogy ha véglegesen te vennéd át a céget. – A szavak hallatán a lány döbbenten rogyott le a kórházi ágy mellett álló székre. Sokkolta a nő halálának híre, a tény, hogy valaki mennyire képes megváltozni egy baleset miatt, és az, hogy az élete munkáját, a hosszú évek alatt felépített és a csúcsra vitt, neki akarta adni.
 - Nem. – Ha Ra egyetlen szóval törte le nagybátyja minden reményét arra, hogy az egyetlen számára fontos dolog jó, hozzáértő kezekbe kerülhessen. – Nekem is van egy éttermem. Nem fogom feladni az álmom azért, hogy valóra váltsam a tiédet. Ennyire nem vagyok önzetlen. Egy hónapra elvállaltam, mert a rokonod, az unokahúgod vagyok, azonban nem vagyok hajlandó több időt feláldozni az életemből ezen felül. Sajnálom.

A beszélgetés következtében az ideiglenes elnöknek teljesen kiment a fejéből, hogy tulajdonképpen miért is jött. Egyszerűen csak, miután a férfi képébe vágta, hogy nem hajlandó véglegesen átvenni a céget, kiviharzott a kórteremből, egyenesen az autójához, hogy aztán a Y.G Entertainment épületéhez hajtson. A járműt bekormányozta a parkolóba, majd kiszállt belőle és egy gombnyomással lezárta azt. A lifttel felment a tizedikre, hogy végül, az irodájába belépve szembe találja magát az immáron fekete hajú Kwon Ji Yonggal.
Meglepetten vette tudomásul, hogy nincs egyedül a helyiségben, azonban kezdeti megtorpanása után folytatta útját az íróasztalig, hogy lepakolja az eddig a kezében tartott táskáját. A fiatal idol valószínűleg nem vette észre az érkezését, ezért nem kelt fel a szoba közepén elhelyezkedő kanapéról, csak maga elé meredve mélyedt bele a gondolataiba.
A nő sóhajtva vágódott le a fekete fotelba, mer a kis asztalra, és a mellette lévő két kanapéra merőlegesen helyezkedett el.
 - Nem megmondtam, hogy három hétig ne lássalak egyikőtöket sem? Mit keresel itt, Ji Yong-ah? – kérdezte a még mindig a gondolataiba mélyedt fiútól, aki az elnök kedvesen csengő hangjára felriadt az álmodozásból. Meglepetten bámult bele felettese csokoládébarna íriszeibe, ha akarta volna sem tudta volna elrejteni a csodálkozást, melyet a hirtelen hangforrás okozott.
 - Azért jöttem, hogy a banda nevében közöljem önnel, Ha Ra-ssi, hogy nem akarunk Európába menni. Akárhogy is nézzük, az egész turné szervezetlen, két nap alatt pedig nem lehet ilyet összedobni, valamint… - A fiú még folytatta volna tovább, ha a másik jóízű nevetése megállásra nem sarkallja. A nő hangjában nem volt semmiféle lenézés, vagy gunyorosság, egyszerűen csak jól szórakozott a helyzeten.
Az idol nem értett már semmit. Azt hitte, Ha Ra dühös lesz, amiért visszautasítja, hogy szerződést fog bontani az engedetlenségükért, és a BigBang parkoló pályára kerül, vagy legrosszabb esetben megszűnik létezni.
 - Ne érts félre, Ji Yong-ah, de eszem ágában sem volt benneteket külföldre küldeni – T.O.P-n kívül, aki mint gondolom, már tudjátok, főszerepet kapott egy filmben. De ő is csak jövőre indul, miután befejeződött az októberben kezdődő MADE-turnétok. Ezek pedig már mind Jin Ho tervei a jövőre nézve, tekintve, hogy mikor az egész elkezdődik, én már nem leszek itt. Csupán csak arra voltam kíváncsi, hogy van-e elég vér a pucátokban, hogy nemet mondjatok a feletteseiteknek. - Az elnök egyszerűen nem tudta abbahagyni a vigyorgást. Túl jól szórakozott a fekete először meglepett, összezavarodott, majd dühös arcán ahhoz, hogy levakarja az arcáról az örömének kifejezését.
 - Ha Ra-ssi… Ugye ezt nem gondolta komolyan? – kérdezte a vidámság tárgya sértődötten, mire a másik csak bólintva helyeselt. – De hát…
Kopogtatás szakította félbe a dühkitörésre készülő rappert, mielőtt azonban folytatni tudta volna a mondandóját, a beszédpartnere hangosan megszólalt, hogy az ajtó előtt álló valaki is hallja.
 - Szabad!
Az ismeretlen kinyitotta a nyílászárót, majd óvatosan belépett a szobába. Látszott rajta az izgalom és a félelem enyhe keveréke, sötétbarna szeme riadtan figyelte az elnök és Ji Yong párosát.
 - Elnézést, ha megzavartam valamit… - mély hangja bizonytalanul csengett, mintha még abban is kételkedett volna, hogy egyáltalán itt akar-e lenni. Azonban Ha Ra arcán töretlenül ott virított a mosoly, bár most már enyhén kényszeredettnek érződött. – Ha esetleg probléma, visszajövök máskor.
- Ugyan már, sunbae! Én már amúgy is indulni készültem. – A fekete hajú idol felállt a kanapéról, mozdulatait a fotelben ülő nő szúrós tekintete kísérte. A szemeiből szinte sütött a gondolat: Itt ne merj hagyni vele! Kwon Ji Yong, egyszer még kinyírlak! Azonban minden hiába volt, az énekes óvatosan meghajolt, nem nézett a vele szemben ülő szemébe, majd kisétált a helyiségből.

G-Dragon az irodából kilépve felsóhajtott, és kezdte úgy érezni, igazak a pletykák, hogy Lee Min Ho, Hyun Bin és az ideiglenes elnökük között van, vagy legalábbis van valami kötelék. A cégnél már mindenki erről beszélt, mióta látták a nőt szinte menekülni Tae Pyung elől, már az első nap. Ji Yong ugyan először nem akarta elhinni, de kezdett egyre biztosabb lenni a szóbeszéd hitelességében.
A fekete hajú szépen lassan elindult, egyenest a gyakorlóterembe ment, hogy megbeszélje a csapattársaival, hogy feleslegesen pakoltak be.
Biztos, hogy dühösek lesznek, de ez van. Inkább örüljünk neki, hogy nem kell hetekre itthagynunk Koreát – futott át a fiú agyán a gondolat, majd immár vidáman mosolyogva tűnt el a bezáródó liftajtók mögött.

 - Mit szeretnél, Hyun Bin-ssi? – kérdezte az elnök, miközben felkelve a bőrfotelból az ablakhoz sétált.
Ezúttal nem küldte őt el, nem menekült. Egyszerűen csak úgy döntött, talán meg kéne hallgatnia, hogy mit akar mondani a másik. Tulajdonképpen azóta a bizonyos szerelmi vallomás óta nem is beszélgettek igazán, normális emberek módjára. Vagy Ha Ra küldte el, valami mondvacsinált indokkal, vagy… Nincs is „vagy”. Valójában teljes egészében a lány tehet arról, hogy a kapcsolatuk ilyen szinten megváltozott. Ha akkor régen nem reagál úgy a vallomásra, ahogy tette, most nem tartanának itt.
- Bocsánatot kérni. Tudom, nem voltam éppen megfelelő barát számodra, Ha Ra-yah, sokszor hibáztam, és nem vettelek téged figyelembe. Végül is, a kezdetektől az én hibám volt minden… - felelte a feltett kérdésre bűntudattal teli hangon a színész. Egy kicsit talán tényleg így érzett, hogy neki kell bocsánatot kérnie mindenért, azonban mindketten tudták, hogy nem csak egyoldalú ez a bizonyos bűntudat, hogy a nőnek is éreznie kéne belőle valamit.

Ha Ra mélyet sóhajtva fordult a férfi felé; ezúttal nem kerülte el a tekintetét, mélyen a másik szemébe nézett. Úgy érezte, nem elég, ha háttal neki mondja ki azokat a szavakat, amelyeket mindketten hallani akarnak. Az elnök azért, hogy biztos legyen benne, a színész pedig azért, mert fontos számára, hogy a barátja, a szerelme elismerje, hogy hibázott.
- Szerintem pontosan tudod, hogy nem neked kéne elnézést kérned a múltért, hiszen én tehetek mindenről. Éretlen voltam, fiatal és meggondolatlan. Nem érdemelted meg, hogy úgy bánjanak veled, ahogy én tettem, és ezt sajnálom. – Minden szava mögött ott bujkált a megbánás és a kelletlenség egy furcsa egyvelege. Hiszen mindig is utálta elismerni a vétkeit, hogy ha valami olyat követett el, amit nem kellett volna. Utálta, mert felelősséggel járt, és olyan következményekkel, amelyeket nem tudott előre megjósolni.
Azonban szörnyen meglepte az, ami ezután következett; Tae Pyung egyszerűen odament, és gyengéden, barátian, sőt, már-már testvériesen átkarolta.
 - Köszönöm, Ha Ra-yah. Köszönöm… - suttogta a szavakat a levegőbe alig hallhatóan a férfi, miközben magához szorította a meglepett lányt. Érezte, tudta, hogy a kapcsolatuk végre, ennyi idő után helyreállt.
Nem akarta, hogy az érzés megszűnjön. Miután pedig a nő is átfonta karjaival a másik derekát, nem gondolva semmi másra, csak egy mondatra:
Hiányzott ez az érzés, a barátságunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése